Genetika a tengerparton

A nyár teljes erejével tombolt. Aki tehette, a tengerpartra menekült. A víz lassan mosogatta a parti köveket, nem akarta felborzolni a pihenők lelkét.
Valaki azonban mégis nyugtalan volt. Egy férfi adott hangot ennek a mellettem levő napágyon a párjának. Igaz, nem gondolta, hogy a környezetében értik a nyelvét.
– Valld be már végre, hogy nem az enyém!
– Nincs mit bevallanom, már százszor elmondtam, hogy azon az éjszakán dolgozni voltam.
– Miért van az, hogy nem tudok hinni neked?
– Nem értem. Nézz rá! Pont olyan, mint te!
Mutatott a parton homokozó fiúcskára, akire épp most a nagymamája ügyelt.
– Nem, nem. A szeme sem olyan! A homloka sem.
– Nem ikertestvérek vagytok! A gyermeked! Elegem van már az örökös gyanúsítgatásaidból!
A férfi mérgében felállt, bevetette magát a vízbe. De az nem volt elég hideg ahhoz, hogy lecsillapodjon.
Visszafelé jövet belerúgott néhányat a forró homokba. Majd újra kezdte a vitát.
– Nem tudok hinni neked. Még mindig vonzódsz hozzá!?
A nő teljesen kimerültnek látszott a vádaskodásoktól.
Miért lehet ilyen bizonytalan ez a férfi? Nincs önbizalma? Vajon van munkája? Vagy mit csinálhat?
Míg ilyeneken morfondíroztam, tovább vádaskodott. A nő már nem szólt semmit, közel állt ahhoz, hogy elsírja magát. A kisfiú közben megunta a homokozást. A mama felvitte lefürdetni, hogy kész legyen az ebédhez. Majd visszasétáltak a szülőkhöz.
– Elfáradt már, nemsoká aludnia kell. Megfürödtünk. Közben itt a fülcimpáján találtam egy szőrszálat kinőve, levágtam, nehogy belekerüljön az ételbe – mondta a mama.
A férfi hallgatva a beszédet, egy pillanatra megdermedtek az arcizmai.
– Mit talált a fülcimpáján, mama? Hol volt a szőrszál a gyereken?
– Semmi különös, csak a fülcimpája közepén kinőtt egy szőrszál.
– Ez eszméletlen! Nekem is szokott nőni a közepére egy szőrszál!!
– Akkor!?
– Genetika! Most már beláthatod, hogy nem hazudok!
A férfi nem szólt semmit, magába fordulva eleresztett egy aprócska mosolyt az arcáról.