ŐRANGYAL

Tudom, hogy néha elnehezedik a lelked. Hogy van, amikor a csend is fáj, és minden lélegzet súlyosabb, mint az előző. Tudom, hogy vannak napok, amikor a fény elhalványul, és úgy érzed, nincs erőd továbbmenni. Amikor a világ túl nagy, és te túl kicsi vagy benne. Amikor minden, amit hittél, amit szerettél, amit felépítettél, hirtelen szétesni látszik a kezeid között.

De hadd mondjam el neked: nem vagy egyedül.

Van valaki, aki mindig ott áll melletted. Nem látod őt, mert a szemeid a földi fájdalmakra szegeződtek, de ő ott van. Csendben, türelmesen, mozdulatlanul vár.
Ő az őrangyalod.
Nem jön zajjal, nem érkezik fénycsóvában, csak egy halk érintésben, egy melegségben, amit akkor érzel, amikor épp össze akarsz omlani.
Ő az, aki akkor is hisz benned, amikor te már nem hiszel magadban.
Mert te több vagy, mint amit a tükör mutat. Több, mint amit a hibáidról gondolsz, több, mint a fájdalmaid, a múltad, a sebeid.
Te Isten gyermeke vagy.
És bármilyen mélyre is süllyedsz, nincs olyan mélység, ahonnan ne tudna felemelni téged.
Lehet, hogy most nem érzed. Lehet, hogy a könnyed nehéz, és a szíved csöndes, de egyszer majd visszanézel, és megérted: amikor azt hitted, elestél, valójában ő tartott. Amikor azt hitted, elvesztél, valójában karjaiban vitt tovább.
A földi világban nem látod a szárnyaidat, de azok mindig ott vannak. Minden alkalommal, amikor újra felkelsz, amikor a fájdalomból mégis mosoly születik, amikor egy reménytelen nap végén mégis hálát adsz egy apró pillanatért, akkor repülsz.
Mert a hit nem mindig fényes. Néha csak annyi, hogy nem adod fel. Hogy tovább lélegzel, akkor is, ha fáj.
És ha most úgy érzed, elfáradtál, tudd: nem kell erősnek lenned minden pillanatban. Az őrangyalod ott áll mögötted.
Ha nem bírod tovább, ő emel fel.
Ha nem látsz utat, ő mutatja meg.
Ha sírsz, ő gyűjti a könnyeidet, hogy egy napon virággá formálja őket.

Ne feledd: sosem lehetsz olyan mélyen, hogy ne tudnál felemelkedni.
A fény mindig ott van, még ha most a sötétben is ülsz.
Majd egy napon megérzed, hogy valami finoman megérinti a vállad, amikor a szívedben valami meleg és tiszta újra fellobban, akkor tudd: nem a szél volt az.
Az ő keze volt.
Aki mindig ott állt mögötted.
Aki soha nem engedett el.
Aki most is azt suttogja neked:

„Emelkedj fel, gyermekem, mert a szárnyaid mindig is a tiéid voltak.”