„fény” – novellák címszó szerint

Írta: Schlager Aniko 📅 2026. 02. 01. 08:22 Szomorú ❤️ 1 👁️ 8

Messzekék hullámokon révedezek én, hagyom, hogy újra ellepjen a fény. Vitorlásod vászna a távolba vész, hajódra pakoltál ezernyi történést: édes nevetéseket, szoros öleléseket, mindenről is szóló beszélgetéseket, a bizonyosságot, hogy engem soha senki úgy nem szeret, a figyelmességed, a gondoskodásod, az utakat tengerekhez, hegyekhez, óceánhoz, erős vállaid, mik körbefontak, és hittem, hogy minden bajtól megóvnak…

…és itt hagytad nekünk minden fontos kincsed: a gyerekeinket, a barátaidat, a szüleidet, a nővéredet, az autódat, az édes otthonunkat, a közösen választott keresztet a falon, a gondosan ápolt márkás cipőidet, az illatos, jól bevált tisztítószereidet, a különleges fűszereidet, a közös képeket, a letöltött zenét, ami túlélni segített, a dobozba zárt kagylóidat, a barna…

Írta: Krivák-Móricz Ilona 📅 2026. 01. 26. 19:35 Romantikus ❤️ 1 👁️ 17

Csend volt… csend, mélységes mély csend.
Igazándiból ez még nem volt annyira rossz, mint a sötétség. Komor, lehangoló és áthatolhatatlan.
Valahol ennek az állapotnak a közepén létezett Lelkecske. Nem is tudta, mióta van ez így.
Egyedül volt, magányos volt és félt. Reménykedett, reménykedett, hogy egyszer, valamikor megváltozik valami. Bármi, csak ez ne legyen.
Nem tudta mérni az időt, mely eltelt, s már soha többet nem jön vissza.

Egyszer csak valahol jó messze valami halványodott. Enyhe fény szűrődött át a semmiből.
Aztán még messzebbről jött egy rezdülés. Ezt azonnal érzékelte. Furcsa érzés volt, ilyet még nem tapasztalt.
Aztán még egy rezdülés és egy gyenge hangocska valahonnan.

Van ott valaki? kérdezte Lelkecske.

Én vagyok – jött a távolból a válasz. Lélek…

Írta: Szabó Szabina 📅 2026. 01. 25. 23:28 Érzelmes ❤️ 0 👁️ 11

Péter komoran állt a szekrény előtt, ahol szürke öltönyök mellett egy kék és egy fekete lógott. Kinézett az ablakon, már világosodott, de az ég szürke esőfelhőktől volt nehéz. Nem tudta, miért, csak állt, mintha egy égi jelet várna. Teltek a percek, és mintha valaki meghallotta volna, mire vár, eleredt az eső. Péter mozdulatlan maradt. Talán nem ez volt az, amire számított. Pár pillanat múlva a felkelő nap fénye bevilágított a kinti szürkeségbe, hogy másodpercek alatt a szivárvány ragyogó színeiben fürdesse a képet. Csodálatos volt. Hosszasan nézte a férfi, szívében hála gyúlt. Eszébe jutott egy emlék, s arcán reményteli mosollyal ment tovább.

Írta: Kendi 📅 2026. 01. 18. 11:49 Filozófikus próza ❤️ 1 👁️ 19

A könyvtár nem csendes – csak másképp beszél.
A lépcsők spirálja nem felfelé vezet, hanem befelé.
A kupola ólomüvegén megszűrődő fény olyan, mintha az idő maga olvasna fölöttünk.
Itt a könyvek nem sorakoznak, hanem várnak.
Menedék ez, mert a világ zaját kívül hagyja, és kapu, mert aki belép, ritkán marad ugyanaz.
A polcról nem azt a könyvet vesszük le, amelyiket keressük, hanem amelyik megszólít.
Talán egy elfeledett történetet, amelyről kiderül: mindig is rólunk szólt, csak eddig nem volt bátorságunk kinyitni.

Írta: Aurora Amelia Joplin 📅 2026. 01. 07. 01:07 Misztikus ❤️ 3 👁️ 40

Aseriel olyan helyen ébredt, amelynek ideje mérhetetlen volt. A cella falai simák voltak, se kőből, se fémből, inkább egy átmeneti anyagból, amely elnyelte a hangot. Amikor megmozdult, lépése visszhangtalan maradt, mintha a tér előre tudta volna, hogy válasz fölösleges. Az ajtón zár helyett puszta felület húzódott, és már ez az apró részlet elég volt ahhoz, hogy Aseriel megérezze: itt a megszokott rend másként működik.
Reggel egy őr lépett be, ránézett, majd zavartan kérdezte meg, mikor került ide. Aseriel nyugodtan válaszolta, hogy három éve. Az őr hitetlenkedve rázta a fejét, mert az emlékei szerint előző nap még üres volt a cella. Őszinte zavara világossá tette: itt az idő csúszik el körülötte, nem benne.
Másnap egy másik őr érkezett, aki közölte vele, hogy a kivégzés másnap…

Írta: Szentesiné Nagy Margit 📅 2025. 12. 17. 12:44 Advent ❤️ 0 👁️ 10

Különleges fénysugár lepte el a karácsonyfát Laura unokám éneke után.
Ahogy az utolsó hang elcsendesült, a fenyő ágai között apró csillagok gyúltak, mintha az ég hajolt volna le hozzánk egy pillanatra. A fények nem csak villogtak, hanem meséltek is: melegséget, szeretetet, régi karácsonyok emlékét suttogták a szobába. Laura hangja ott maradt a levegőben, és a fénysugár körbeölelte a fát, minket pedig csendes csodálattal töltött meg. Abban a pillanatban tudtam, hogy ez nem csak egy karácsonyfa fénye volt, hanem a szívünk ünneplése.

Írta: Kendi 📅 2025. 12. 15. 22:36 Érzelmes ❤️ 2 👁️ 15

Reggel volt, de a szoba még éjszakát hordott. Az ablak függönye mögül arany fény csorgott, lassan, óvatosan. A lány az ágy szélén ült, fejét tenyerébe temette, mintha ott rejtezne minden válasz. Gondolatai súlyosak voltak, mint a levegő vihar előtt. Emlékek kopogtak benne: kimondatlan mondatok, elhalasztott döntések. A csend nem vigasztalta, csak figyelte. Aztán felállt. A fény megérintette a vállát, és egyetlen lélegzetben megígérte, hogy ma nem marad sötétben. Mert hitt benne, hogy a nap lassan türelmet tanít, sebeket csitít, és új irányt rajzol a félve induló szívnek, amikor végre meri választani önmagát a hallgatás helyett, csendesen remélve holnapra valamivel könnyebb reggelt.

Írta: Kendi 📅 2025. 12. 15. 22:34 Misztikus ❤️ 2 👁️ 13

Az angyal csendben lépdelt a virágos kertben, szárnyai fényt szórtak a hajnali ködre. Kezét a kislány vállára tette, hogy bátorságot adjon. A gyermek egy régi könyvet szorított magához, benne elfeledett imákkal és reménnyel. Minden lépésnél hallatszott a múlt suttogása, mégis béke született. A kert kapuja megnyílt, és a város romjai mögött új út ragyogott. Az angyal mosolya ígéret volt: védelem, tanulás és szeretet, amely hazavezeti őket. Azért, mert a hit láthatatlan fonala összeköti a sebezhető szívet az örökkévaló fényével, s a csendes gondoskodás erősebb, mint bármely félelem, vihar vagy veszteség, mely próbára teszi az embert, mégis felemel, megtart, vezet, hazáig.