Végkép

Egy nap mindez majd véget ér.
Eltakar mindent a didergő tél.
Emléked elfújja az őszi szél,
Halálba torkoll át mindaz, ami él.

Sosem jösz rá, hogy mi volt a lényeg,
Ki volt a jó, a rossz vagy a féreg,
Miért van sötét ha kezedhez érek,
Szemedbe nézek, de már semmit nem kérek...

Lehunyod szemed és megszűnik valód.
Itt hagyod vagyonod, palotád, otthonod...
Itt marad az ifjúság emléke tárgyakban,
A családi hagyaték szétfoszlott álmokban,
Egykori szerelmek elvásott ágyakban,
Kedvenc bögréd, egyszervolt házadban...

Mondd, hova sietsz?
Várod a véget?
A végtelen semmit,
A megígért szépet?
A valóság fáj, ha sok az elvárás,
Szürkül a táj, jön az érvágás...
Csak készülj a semmire -
Rakjál rendet.
Ne hagyj hátra szemetet,
Szokd meg a csendet.

Egy nap mindez nélküled megy tovább.
Tovább él egy ideig az összes hamis barát,
Könnyeid nyaldossa majd a vég,
S bár feletted lesz, mégis örökre összezárul az ég.

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás.