Önvallomás

Melled kidüllesztve
büszkén mondogatod:
Lám, én költő vagyok.
Önmagad ekképpen ámítod,
de nem vagy oly merész,
hogy tükörbe is nézz,
s önmagaddal szembe nézz,
hisz a való oly kiábrándító!

Nem vagy te költő, legfeljebb
versfaragó,
botcsinálta,
de tán még annak is kevés.

Strucc vagy, fejed homokba dugod.
Verseid írod szüntelen, nap mint nap,
közben észre sem veszed,
vagy bevallani nem akarod,
hogy verseid nem kellenek senkinek.

A te valód az álmok,
ezek rózsaszín világában élsz.
Messze a valóságtól, hisz ez maga a veszély,
egy elképzelt, művi világban lubickolsz.
Ott még bátor is lehetsz,
akár forradalmár,
s tekintve a hevét,
harcolsz,
még hajlamos is leszek,
hogy felnézzek rád hősként,
te Don Quijote de la Mancha,
búsképű lovagja a huszonegyedik századnak.
Be fura alak is vagy!
Bár eldönteni nem tudom,
nevetséges, vagy inkább szánalmas vagy?!

Hozzászólások (2 darab)