EGYHANGÚ, KICSINYES CSALÁSOK SKATULYÁJA

Tasi83

Mozdulatlan, már-már
totálisan közönyös,
ürességtől teljesen idegbeteg lúzer;
befelé egyre inkább vakondok-járt
alagútakba bekuckózni
csak úgy muszájból.

Sóvárogva kellene még
megfigyelni egy-egy
véletlenségből emberre
pazarolható empatikus
mozzanatot mindhiába.

Agyak fogaskereiben
villámok haragjaként
dörögnek öblös labirintus-folyosók.
Kiabálnak fogukat tépdesve
az üreges termek,
ahová csak bizonyos
„kiválasztottak”, ha beléphetnek.

Szorongások fókuszában
egyre inkább dideregve
szorong néhány
kellemetlen megállapítás:
Senkire sem számíthatsz,
csupán csak önmagadra!

Terveinket, céljainkat
mindinkább tiltott–tabu
sorompók közé kényszerítik;
egyre inkább már
önszántukból fuldokolnak
kicsinyes, semmitmondó
szavak szólamai közt
a zavaros egyhangúságok
mocsarában,
mert itt előbb-utóbb
már mindenki megalkuszik,
tán még az is, ki egykor
nem adta oda könnyen magát.

Tébolyok, rögeszmés álmok
ölelik át az éberen
virrasztók tanúságtételeit.
Esőcsepp-sűrűségű apró,
ám annál jelentősebb
lelki-seb bánatok csoportosulnak
a Lélek burkai körül;
imbolyognak céltalan,
aztán hártyaként megfeszülnek.

Mozdíthatatlan tömböknek
tetszenek a szélbe elcsukló,
gazátlan vonítások is;
csöndes puhult
echózása hallatszik…
Miért, hogy – sok esetben –,
a gondolkodás éppen
oly keveset ér,
akárcsak a szívből
sejtett fohászkodás?!

Féltő buzgalommal
szükséges megfigyelni
a groteszk-torzképű Világot,
hátha még tanulhatunk tőle is?!
Fürge hajbókolások,
tetszetős okos ingadozások
közt az egyszerű ember is
egyre elvesztettebb,
kiszolgáltatottabb.

Álpróféták dühödt átkai,
hízelgők ravasz tanácsaival
szemben a Világ egyre
inkább meg-megmerül a léha,
cinikus közönyben.
Makacs ragaszkodások csapdáit
célszerűbb volna végleg elkerülni;
szorongások fogsorát
is jó volna megnyugtatni kicsit.
Minden apró csalás egyben
a hasznos megalkuvás
pontjait erősítheti.