Égdarab

Járda szélén egy tócsa égdarab,
benne a felhő játszani marad.
Léptek jönnek-mennek sietve,
kikerülik őt, elrohannak mellette.

Én is mennék, de megállít a kép:
benne a világ. Szebb, mint hinnénk.
Az ég oly magasan fent lakik,
néha mégis hozzánk költözik.

S őrzi a víz magában a magasat,
ahogy kis tollpihe a vándormadarat.
Épp megfordul benne a déli nap.
Megáll az ember, vagy tovább szalad.

Majd szétfröccsen, eltűnik nyomban,
de attól még csoda, hogy elroppan.
Mert néha elég egy pocsolya-menny,
hogy kinyíljon valami halkan a szívben.

Járda szélén egy tócsa égdarab,
benne a felhő játszik boldogan.
És én is ott maradok még egy percet,
hogy gyermekemnek a csodát elmeséljem.

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás.