Menekülés a pokolból

Magdus Melinda

Ülök a szemétdombomon,
jó lenne összekaparnom magam,
bár kilátástalan a sorsom.
Segítő karok maguktól lehullnak,
kinek kell egy rakás szánalom?
Szeges bakancsok
egómat eltapossák,
kitől nem vártam rosszat,
attól kaptam a legnagyobb pofonokat.
Keserűek a napok
hiábavalóak és szürkék,
árnyékként követ a múltam
ennyi voltam?
Örömeim gúzsban,
börtönöm sírom,
lemeztelenített rabként
kalitkám bezárult.
Madárként szárnyalnék,
tudom az ég befogadna.
Önmagam hibáztatom
miért tűrtem el az első pofont?