A természet örök csoda

Ott ahol a fák az égig magasodnak,
a hegyek orma mögül álmosan kibújt
bárány felhő takarójából a Nap.
A szurdok ölelésében sietve futó folyó,
a kövekhez érve, zuhogóként fut alá.
Hangja félelmetes, megmutatja erejét.
Megérintve a pirosodó bokrokat,
visszacsapódó hullámai mosolyognak.
Ülök a hatalmas köveken, elnézek a
bárányfelhők ölelésében szikrázó napot.
A hullámok lágyan lábamhoz érnek.
A fák leveleit egy kósza szél borzolja.
Becsukom a szemem, és hallgatom
a lágyan alá hulló víz csobbanását.
Nekem mesélnek a hatalmas kövek.
Mesélnek egy békés új földről, ahol
szívünk együtt dobban a föld szívével.
Nem zsákmányolják ki, tisztelik Földanyát.
Békében élnek e csodás természettel.
Megőrzésre kaptunk, de nem vigyáztunk rá.
Mindent megkaptunk, árnyékot adó lombos fát,
meleget adó tüzifát, bölcsőt, ételt, Isten patikáját.
Csodás a természet, lenyűgöző a látványa.
Félelmetes, hatalmas ereje tiszteletet parancsol.
Szeretem az erdő békéjét, a víz hűsítő habjait,
szeretek mindent, amit csak adhat.
Tisztelem a természet hatalmasságát, szépségét.
Emlékeztet arra, milyen hatalmas kincset kaptunk
A Teremtőtől.

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás.