TUDATOS KIMERÜLÉS
Tasi83
Várakozó készenlétben szükséges várakoznom. Bűnök megváltó malomköve nem sok – kis híján már agyonnyom. Mintha szívdobbanásomban néha méla-mélyen egy másik, titkosabb, sötétebb dallam állna készen és vegyülne, melyet csupán kevesen hallgatnak. Örökké megriadt, árva-szemem mindenkor figyel, letapogat, keresve őszinte-igaz romantikát. Mindent betöltő Mindenség-vízesések ambrózia-gyógyszerét.
Sokszor meglátogattam az idült boldogságok bukkanós lejtőit. Kimondott, elhallgatott tekintetek barokkos uszálya ricsajszerű kéjelgés. – Mert osztatlan, Egy-tekinteteknek igenis varázshatalmuk van és titkos kulcsaik, mellyel lélek-szirmokat nyitogatnak serénykedve harmóniájuk szerint.
Emlékeim visszatérő, boldogabb képeibe belekapaszkodnom, míg csak fohászom betöltené a vélt s valós dolgok felszínes összetettségét. – Mérleg-figyelmét, szúrós-szemei kereszttüzeit tarkómon érzem, ha igazgyöngycseppjeivel megvádol a suttogó, garabonciás ősz. Kozmikus ürességet kanyarítok ki önmagamból, valahányszor még muszájból el kell játszanom őszinte-hitelesen a boldogság utáni mohó, ám csalóka vágyat.
Sokszor egy-egy veleszületett csalóka érzelem már nem jöhet vissza, elviselhetetlen Jelenbe foszlik minden megmaradt kipárolgása. – Szándékosan inkább hajlamos vagyok éber figyelmem elterelni egy-egy szóban forgó, nélkülözhetetlen érzésről, csak hogy tovább már ne égesse érzékeny valómat, mint skarlát-bélyeg, s további öngyilkosoknak való, zsarnoki gondolatokat már ne okozzon.
Mikor eszembe jut, hogy bátran tesztelhetném is magam, szervezetem létenergiája váratlanul lemerül, s megadom önként magam, s tudatos kimerülésnek!
Sokszor meglátogattam az idült boldogságok bukkanós lejtőit. Kimondott, elhallgatott tekintetek barokkos uszálya ricsajszerű kéjelgés. – Mert osztatlan, Egy-tekinteteknek igenis varázshatalmuk van és titkos kulcsaik, mellyel lélek-szirmokat nyitogatnak serénykedve harmóniájuk szerint.
Emlékeim visszatérő, boldogabb képeibe belekapaszkodnom, míg csak fohászom betöltené a vélt s valós dolgok felszínes összetettségét. – Mérleg-figyelmét, szúrós-szemei kereszttüzeit tarkómon érzem, ha igazgyöngycseppjeivel megvádol a suttogó, garabonciás ősz. Kozmikus ürességet kanyarítok ki önmagamból, valahányszor még muszájból el kell játszanom őszinte-hitelesen a boldogság utáni mohó, ám csalóka vágyat.
Sokszor egy-egy veleszületett csalóka érzelem már nem jöhet vissza, elviselhetetlen Jelenbe foszlik minden megmaradt kipárolgása. – Szándékosan inkább hajlamos vagyok éber figyelmem elterelni egy-egy szóban forgó, nélkülözhetetlen érzésről, csak hogy tovább már ne égesse érzékeny valómat, mint skarlát-bélyeg, s további öngyilkosoknak való, zsarnoki gondolatokat már ne okozzon.
Mikor eszembe jut, hogy bátran tesztelhetném is magam, szervezetem létenergiája váratlanul lemerül, s megadom önként magam, s tudatos kimerülésnek!
Hozzászólások
Még nincs hozzászólás.
Jelentkezz be, hogy hozzászólhass a vershez!
További hasonló versek az Önismeret témájú versek közül: