A vén szeladon

Ó, Istenem, míly szégyent kell,
öreg fejemre megérnem!
Nem tudom, mi rosszat tettem?
Miért történt ez velem?
Vénségemre szeladonná lettem.

Tán a természet játszik velem,
tréfás bohó kedvében?
De vajon miért?
Bíz’, nem tudom
miért teszi ezt velem?
Mivel érdemeltem ki,
hogy életem vége felé,
gúny s nevetség tárgya legyek?

Ha megyek az utcán
ujjal mutatnak rám,
s gúnnyal mondják nekem:
Nézzétek, ott megy
a vén bolond szoknyapecér,
hogy nem szégyelli magát!
E korban még mindig
fáradhatatlanul,
szoknyák után koslat,
éjjel s nappal is egyaránt!

Na de honfitársaim,
bírálóim, kérlek benneteket,
ne csupán esendő öreg
külsőmet tekintsétek!
Lássátok azt is meg,
hogy a szív, mely bensőmben lapul,
még mindig hevesen dobog,
és továbbra is maradt annak,
mi volt egykor:
Javíthatatlanul bohó, és örökké ifjú!

Hozzászólások (6 darab)