Vasárnap esti mese

Hideg szél süvít odakint, fázom. – Hideg van.
– Anyu, hozzál még egy takarót! Meg a mesét is megígérted!

– Lányom, ma este ugyanolyan, mint a többi.
– Ma megint vasárnap van, Anyu. Tudod, hogy nem tudok aludni!

– Volt egyszer, hol nem volt, volt egyszer egy kislány… és most takarózz be.
A neve az volt: Vasárnap.

– De miért, Anyu?

Vasárnap volt, este volt, esett, és a lány az ablakon kifelé nézett.

– De miért hívták Vasárnapnak, Anyu?

– Ha mindig belevágsz, nem tudom elmesélni.

Vasárnap volt, este volt, és a kislány most egyedül volt.
– Miért esik mindig vasárnap este? – kérdezte, tenyerét az ablakhoz érintve.

Jött egy zöld fény, csillogva szállt, majd gyorsan eltűnt.

– Mi volt ez?

Kopogott hangosan az eső. A fény visszajött, megint felragyogott, aztán eltűnt.

Vasárnap este a lány nézte, hogyan esik az eső; az ablakot figyelte, a zöld fényt kereste.

– De mi volt az a zöld fény, Anyu?

– Azért hívták Vasárnapnak, mert mindig vasárnap esett az eső, és akkor jött a fény.

– Álmos vagyok… Aztán mi történt?

– Megjelent a fény: egy tündér volt, pedig nem annak látszott.
Felemelte a varázspálcáját, és…

– És elvarázsolta a kislányt! Tündér leszel mostantól, Vasárnap.

Vasárnap elájult és elaludt.

– Aztán mi történt?

– Hideg volt, és Vasárnap lefeküdt aludni. Felkelt… nagyon szép volt.
Minden héten felkelt. Aludj végre… Vasárnap is alszik.