MENTŐ ÖTLET

Harmincon túl az ember közeli ismerősei, barátai és hozzátartozói egyre furcsábban, meglepetten néznek az emberre. Mintha legalábbis egyszerre lúzer, flúgos vagy csupán egy olyan nagy senki lenne, aki jóformán majdnem a fél életét elvesztegette olyan haszontalanságokra, mint a szabadság, a függetlenség minél erőszakosabb, radikálisabb megtartása, vagy hogy esetleg egy alsógatyát egy héten akár többször is felvegyen, miután a mosópor drágulásnak indult.

A legtöbb ilyen eset egyben arról is szól, hogy ha az ember harmincon túl egyre kevesebbszer látogatja meg – persze kötelező jelleggel – barátait, akik bezzeg minden adandó alkalommal szinte égnek a vágytól, hogy jó alaposan kivesézzenek vele mindent, és kérdőre vonják: „Hogy van a dögös, szexi asszonyka? A srácok jól vannak?” Mi sem természetesebb annál, hogy az illető ember kis idő után valósággal besokall, és inkább szándékosan nem megy el a dumcsizós találkákra, nem veszi fel a mobilját, és persze neten sem lehet utolérni.

Harmincon túl következik el az emberek életében az ún. megfeneklés korszaka. Kiürülnek, megváltoznak, adott esetben villámsebességgel el is felejtődnek a barátságok szilárdnak és biztosnak gondolt emlékei, hogy aztán az ember a középkorúsága átkával a nyakában további életében azon agyaljon, hogy vajon mit kellett volna másként csinálnia, hogy azok, kik megígérték, hogy majd mindig mellette állnak, állják is a szavukat, és ne maradjanak hitszegők.

Gábor autószerelő volt. Nem nagy újság. Elvégre kit érdekelhet egy nyakig gépolajban tocsogó, szutykos, retkes, ízig-vérig melós, akinek gyakorlatilag minden felmenője a szerelői szakmában foglalt el patinásnak egyáltalán nem nevezhető helyet. No, de hát nem volt mese! Van egy kissé flúgos, nagy lábon élő és jólétet igencsak kedvelő hugicája, Ági, aki előszeretettel használja ki – persze csak a maga kedvére – főként az idősebb férfiak társaságát, és fogad el értékes Swarovski-ékszereket vagy gyémántgyűrűket. És ha karbantartásra szorulna ugyancsak ajándékba kapott Mini Morris autója, ingyenesen megköveteli, hogy bátyja helyrepofozza a kocsiját.

– Nem is igazán értem, hogy miért nem fogtál már magadnak valakit?! – kérdezte a minap. – Elvégre nézz csak meg engem! Én élem a világomat, és joggal lehetek büszke, mert a vén kriplik majd megőrülnek értem, és én úgy használom őket, akár a játékbábúkat! Nem ártok ezzel senkinek! Legfeljebb idióta és ostoba feleségeiknek, akik hagyták, hogy a férjeik máshol keressék a boldogságot! Neked sem ártana végre felcsípned valakit! Bár ahogy így elnézlek… Szánalmas egy fickó vagy te, bátyó! – nézett körbe a piszkos, kissé lepusztult műhelyben, ahol autók egész sora várakozott a szakértő kezekre, de azért még működött.

– Akkor hányra parancsolod az autódat, nyomikám?

– Haha! Kurva vicces fiú vagy! Délután öt körül elvinném, ha nincsen komolyabb baja!

– Értem. Délután öt. Még valamit?!

– Ha kedves bratyó leszel, esetleg fel tudok neked hajtani egy belevaló csajszit! Na? Mit szólsz? Legalább nem kellene folyton szólóznod!

– Igazán figyelmes vagy, de megvan a saját magánéletem! Köszönöm! – törölte meg motorzsíros, fekete kezét egy jócskán agyonhasznált rongyba.

– Á! Értelek, bratyókám! Na, majd én a gondodat viselem! Egyet se izgulj! Akkor délután talizunk! – Ági villámsebesen kiszaladt a műhelyből. Úgy tűnt, nem bírja elviselni a zsúfolt, szűkös tereket, mintha klausztrofóbiával küszködne. Még nem árulta el, de bátya számára igenis csajt fog szerezni!

Gábor a nap hátralévő részében autókat bütykölt, javított. Kicserélte az elszakadt ékszíjakat, vagy leeresztette a fáradt gépolajakat, ellenőrizte a gumiabroncsok tapadását stb. Minden olyan munkát elvégzett, ami ezzel a szakmával együtt járt, és már alig várta a déli tizenöt perces ebédszünetet, hogy édesanyja speciális rántott csirkéjéből kiadósan falatozhasson. Még hidegen is elfogyasztotta, puha kenyérrel, ha más köret nem akadt. Sokszor elgondolta, hogy ugyan melyik úrinőnek lenne kedve egy melós emberrel étkezni, akin messziről látszik, hogy durva dolgokhoz volt egész életében hozzászoktatva, ám azért mégiscsak tud viselkedni.

Gábor is tisztában volt vele, hogy a mostani nőket egyedül a jó zsíros bankszámla, a márkás luxus sportkocsik tudják igazán lázba hozni, és jószerivel bárkit lenéznek, aki nem képes kielégíteni az ő anyagi egzisztenciájukat.

Az ebéd utáni órák mintha totálisan kizökkentették volna eredeti, megszokott életritmusából. „Vajon miben törheti a fejét hugicája? Csak nem ideállít pár barátnőjével, hogy aztán mindannyian rajta röhögjenek, akárcsak szomorkás gyerekkorában a szülinapi zsúrokon?! Hát azt felejtse el, inkább korán leadja a maradék melót, és hazaballag, minthogy kényszerűségből le kelljen nyelnie húga kiábrándító, ironikus megjegyzéseit!”

Néhány autót megszerelt és helyrepofozott. Vajon apja mit mondott volna ebben a helyzetben? Azt, hogy maradjon karakán, elszánt férfi, aki nem fél semmitől, és nem retten meg a női szeszélyektől? Aligha!

Eldöntötte, hogy türelmesen inkább kivár, és meglátja, mi fog ebből az egészből kisülni. Nem is kellett csalódnia, mert kora délután már javában kiürült az autószerelő műhely, és csupán a főnök posztolt kis mini irodájában, pedánsan ellenőrizve az aznapi bevételeket, kiadásokat.

Ági szokott kissé nagyzolós, megjátszós módon megjelent, és elhozta számára legkedvesebb barátnőit, akik, mint valami sznob, újgazdag dámák vagy csicsergő cicababák, precíz alapossággal mérték és vették szemügyre a műhely kissé sivár és piszkos világát – az alkatrészekről már nem is beszélve.

– Pfúj! De undorító ez az egész!

– Igen! Ágica! Hova a fenébe hoztál te bennünket?! – kérdezték többen is. Valaki még zsebkendőt is tett finnyás orrocskája elé, nehogy bármilyen káros anyag érzékeny szervezetébe bejusson.

– Nyugalom, csajok! Hadd mutassam be nektek a legkedvesebb bratyómat, akinek mesteri kezei vannak! Már ha értitek, mire gondolok! Kicsi a fütyköse, ám amit az ágyban művel, arra még egyik nő sem panaszkodott! – jegyezte meg csípősen, ugyanakkor nagy adag vicces humor kíséretében. Már gyerekkoruk hajnalán az anyja nem győzte figyelmeztetni, hogy bánjon óvatosan a kritikai szavakkal, mert Gábor rendkívül érzékeny és sebezhető. Ági mégis úgy gondolkodott, hogy előbb-utóbb testvérét is megedzi majd a nagybetűs élet.

Gábor pedig – szokásához híven – nem győzött pirulni, és rendkívül szégyellte magát, amiért húga ennyire porig alázta így is állandóan ingatag lábakon álló önbizalmát és személyiségét. Jócskán meglátszott rajta a szomorkás megbántottság, és bár gyerekkoruk óta sosem engedte meg magának, hogy sírjon, az élesebb szeműek rögtön kiszúrhattak pár darab könnycseppet zöldesbarnás szemeiben.

– Na, mi van, Gáborka? Csak nem eltörött a mécses?! Hát ezt egyszerűen nem hiszem el! Akár egy nagydarab, ementáli bőgőmasina! Hát ezért nincs neked senkid! – Áginak már megint előbb járt a szája, mint az agya, így nem csoda, ha Gábornak már tele volt vele a hócipője.

– Ágica! Szerintem ez övön aluli ütés volt, még tőled is! – jegyezték meg egyesek.

– Szerintem nagyon helyes fiú! Olyan kis… cukipofa! Én szívesen megismerném, ha szabad! – jelentkezett a hátsó sorokból egy kifinomult hölgyemény, aki annyira nem szállt el magától, és nem hordta fenn az orrát, mint a többség.

– Nohát! Ezt nevezem! Látod, Gabikám! Hamar népszerűséget szereztél! Jól van, hölgyeim! Akkor mi lelépünk egy buliba a belvárosba, ti pedig ismerkedjetek csak nyugodtan! – Ági azzal jószerivel a fölösleges, kíváncsiskodni vágyó barátnői többségét máris kitessékelte a műhely ajtaján, míg Gábor félszegen, tétován olajos kezeiről próbálta eltüntetni a ráragadt olaj- és szennyeződésfoltokat. Ági pedig gázt adott, és barátnőivel már robogtak is a város felé.

A hölgy összekulcsolta finom kezeit. Táskáját maga elé fogta, és türelmesen megvárta, míg Gábor megpróbálja magát megtisztítani.

– Elnézésedet kérem a piszok miatt, de sajnos, amint láthatod – mutatott körbe –, itt a műhelyben szinte már természetes létforma a piszok, a por és az olaj, hiszen gépekkel foglalkozunk! – igyekezett mentegetőzni, bár érezte, hogy erre semmi oka sincs.

– Miattam igazán ne szabadkozz! Erika vagyok. Igazán örülök, hogy találkoztunk! – a hölgy tovább nem finomkodott: szabályosan megragadta az autószerelő kissé még mindig piszkos kezét, és jól megrázta.

– Jaj, vigyázzon, kérem… koszos lesz a keze… – figyelmeztette kissé idétlenül, ám úgy tűnt, ez a hölgyet cseppet sem zavarja.

– Miattam felesleges! Ez csak piszok! Majd kitisztítom! – azért magához vett egy papírtörlőt a műhely végéből, hogy visszakaphassa kezének formáit. – Mióta dolgozol itt? – kérdezte.

– Amióta leérettségiztem! Sajnos nem volt pénzem az egyetemre, és költségtérítéses képzést sem tudtam bevállalni, úgyhogy most elég hosszú ideig itt vagyok! – válaszolta kisebb beletörődéssel.

– Ösztöndíj? Pályázat? Támogatók? Esetleg?

– Nem szeretnélek kiábrándítani, de a legtöbben, akik csak egy ócska szerelőt látnak bennem, azok alapból kikerülnek, akik pedig felajánlották, hogy segítenek, ki tudja, hol tengetik életüket! Már ha érted, mire gondolok?!

– Azért csak nem annyira rémes, vagy igen?!

– Nem! Tulajdonképpen kezdem humorral kezelni az egészet, hiszen mást sem tehetek! Amellett pénzt is keresek! Hát ennyi! Az élet savanykás értelme!

– A szüleiddel megpróbáltál beszélni?

– Nos, lássuk csak! Az apám négy éve halt meg infarktusban. Egyébként buszvezető volt. Édesanyámat nekem lenne kötelességem támogatni, és nem akartam tőle pénzt kérni. Borzasztóan borsos lehet a tandíj! Ha csak a fele igaz annak, amit a legtöbb egyetemista egymás közt pusmog!

– Oh! Megértem! De figyelj! Szerintem nem járja, hogy megtagadod magadtól azt, amit valójában csinálni szeretnél!

– Nem szeretnélek megsérteni, de ha volnál szíves elárulni azt, hogy mit tehetnék ebben a helyzetben? Ki segítene rajtam? Mert szerintem eddig a kutya se mozdította a kisujját sem! – enyhén mogorva, bosszús lett a hangja, és ezt megérezte a nő is.

– Hé, nyugi! Semmi okod rá, hogy begurulj! Szerintem mindent meg lehet oldani, csak olyanokhoz kell fordulni, akik valóban segítenek az embernek, és nem csupán szavakkal hitegetik. Ha szeretnéd, én nagyon szívesen megpróbálok segíteni! Na? Mit szólsz hozzá?! – nézett rá kérdőn. Volt valami huncutkás csillogás gyönyörűséges gombszemeiben, ami imponált Gábornak.

– Hát… nem is tudom, hogy mit mondjak… ez váratlanul ért, de próbáljuk meg, ártani nem árthat! – nyújtott kezet, amit Erika ismét jócskán megrázott.

„Ennek a kifinomult nőnek aztán van tartása! – nyugtázta magában. – De mi van akkor, ha ő is át akarja verni?!” – egymást kergették agyában a gondolatok.

– Szerintem fantasztikus munkát végeztél az autókkal meg minden… – most először fordult elő Erikával, hogy elfogódottságában tördelni kezdte finom kezét.

– Hát… igazán köszönöm, de azért a főnököm is sokat segített! Ha akarod, bemutathatlak.

– Nem volna kedved inkább sétálni egy kicsit, csak itt a környéken? – kérdezte kedvesen, mosolyogva. Legszívesebben most azonnal belekarolt volna új barátjába, de úgy gondolta, nem érdemes elkapkodnia a dolgokat.

– Mindjárt kész vagyok! Még átöltözöm, letusolok, és azonnal indulhatunk! Addig… nézz körül nyugodtan… – felelte, majd gyorsan elviharzott a műhely egyik sarkába, ahol egy zuhanyzó volt beépítve azért, hogy a melósok némileg megtisztálkodhassanak, és egy kicsit fel is frissülhessenek.

Erika körülnézett a műhelyben. Mindent jó alaposan szemügyre vett; nem mintha még életében nem látott volna autószerelő műhelyt, mégis ez a helyiség mintha régi szép emlékeket idézett volna fel benne. Mindenes nagyapja próbálta – annak idején – tanítgatni kislányként a szerelés fortélyaira, és bár sok mindent nem értett, nagyon sok minden kapásból eszébe jutott. Egy defektet kapott autókereket bármikor ki tudna cserélni!

Alig tizenöt perc múltán Gábor is visszatért a zuhany alól. Kényelmes utcai ruhát vett fel, és megpróbált átlagos benyomást tenni.

– Nahát! Egészen jóképű lettél! – gratulált neki a hölgy, majd kedvesen belekarolt.

– Nos, nagyon köszönöm! – Gábor még beköszönt a főnöknek, aztán kimentek a műhelyből, és nagy sétát tettek.

– Azért remélem, abban egyetértünk, hogy jó volna minél többet megtudnunk egymásról. Szerinted is?! – mosolygott bizalmasan.

– Igen. Mindenképpen! – felelte a hölgy szerelmesen.