Tíz nap boldogság

Október végén már nem nyílnak virágok. Egy különleges példánynak azonban ekkor támadt kedve a kibontakozásra. Tavasszal még csak bimbódzott, lassan-lassan teltebb szirmokká fejlődtek gyenge sziromlevelei, nyáron megerősödött, ősz közepére pedig kinyílt. Hogy hogyan is történt mindez? Elmesélem.

Valamikor az emberek nemcsak pénzért dolgoztak. Ha azt akarták, hogy környezetük szebb legyen, akkor önként és néha dalolva is, szabad szombatjukat feláldozva tettek a közért, így téve szebbé lakóhelyüket vagy akár tágabb lakókörnyezetüket is. Így történt ez két fiatal esetében is, amikor feletteseik hívó szavára hallgatva jókedvvel festegették a helyi óvoda kerítését. Szép piros színűre, ami hasonlított az éppen nyíló tulipán színére. Szemben festettek egymással, hogy beszélgetni is tudjanak. Néhány hónapja dolgoztak csak ugyanabban az üzemrészben. Munkakapcsolatukon nem érződött semmi különleges, pedig az ő kapcsolatuk igenis az volt. Régen kinézték már egymást maguknak. Szabad óráikban önfeledten ábrándoztak a másikról. Amikor szemük egymásra villant, hirtelen elkapták a tekintetüket. Mindketten tapasztalatlanok és ártatlanok voltak még a szerelem terén. De azon a verőfényes áprilisi délelőttön igencsak megeredt a nyelvük. Annyira jól elbeszélgettek egymással, hogy észre sem vették, és már kész is lett a kerítés. Egykedvűen indultak hazafelé, azon búslakodtak mindketten, hogy milyen sokára lesz még hétfő, amikor újra láthatják egymást a munkahelyükön.

A következő héten délutános műszakban dolgoztak, este, a gyárkapu előtt, a fiú félénken megkérdezte a lányt:
– Autóval vagyok, szívesen hazaviszlek, megengeded?

Ha tudta volna, hogy milyen régóta várt már a lány erre a kérdésre, akkor már hetekkel előbb feltette volna. A válasz természetesen igen volt. A röpke távolság miatt hamar hazaértek, de nem akaródzott kiszállniuk az autóból. Jó sokáig beszélgettek még a kocsiban ülve, amikor a lány megkérdezte, hogy mivel tudná megköszönni a hazahozatalát. Választ nem kapott, csak mély szembenézést. Mit is tehetett volna? A fiú szájára egy puszit adott, ami aztán átváltozott első csókká. Ettől a naptól számolták kapcsolatuk kezdetét.

A nyár hamar elszaladt, találkozásaik egyre sűrűbbé váltak. A szerelmespár azt vette észre, hogy elkezdték tervezgetni a jövőjüket. Lakás, gyerekek, autó és minden, amit csak egy ifjú lélek szeretne. Nyár végén felkeresték a székes fővárost, és megvásárolták a hitvesi gyűrűket. Eljegyzésükön kitűzték a lakodalom napját. Nem tették át a következő évre, október végén óhajtották megtartani. A fiú már igencsak benne volt a korban, harmincegyedik évében járt. Menyasszonya éppenhogy betöltötte a húszat. Nagy lakodalmat rendeztek, mindenki jól érezte magát. Az ifjú pár a fellegekben járt a boldogságtól. Olyannyira, hogy másnap délben már útra is keltek nászútjukra.

A rózsadombi hotelszoba teraszáról kinézve előttük kanyargott a Duna, rávethették a pillantásukat, kicsit jobbra nézve a Margit-sziget látványa tárult eléjük. Kevésszer gyönyörködtek azonban benne, inkább egymás szemében keresték a csodát. Rengetegszer meg is találták, és nem tudtak betelni vele. Soha nem látott dombokon, lankákon jártak, felfedezték egymás testtájait. Éhesek és szomjasak sem voltak. Megtalálták, amit kerestek egymásban: a szerelmet, az igazit, amit csak egyszer lehet megtalálni. Gondolataikat nem pazarolták az otthoniakra, eszük ágában sem volt máshová gondolni, csak egymást szerették volna boldoggá tenni. A nappalok és az éjszakák egybemosódtak. Nem volt gondjuk semmi másra, csak egymásra figyeltek, és rózsaszínben látták a világot.

Aztán amikor már úgy gondolták, hogy némi friss levegőre van szükségük, nyakukba vették a várost, és a menyasszonytánccal összetáncolt pénzmagot szépen elköltötték. Mindenféle ruhafélét kapott az ifjú ara, alig bírt betelni a sok szép holmival. Haja még sohasem volt begöndörítve, ami akkoriban nagy divat volt. Férje kérésére elment egy fodrászszalonba, és új frizurával jött ki onnan kedvese legnagyobb csodálatára. Az egyik este a Vígszínház neves darabjára vettek jegyet, utána cigányzenész húzta nótájukat vacsorájuk elköltése közben. Másnap vízilabda-meccsen szurkoltak, és a Margit-szigetet járták be. Vasárnap a Mátyás-templomban jártak. A legjobban mégis hotelszobájuk falai között érezték magukat. A mosoly és a vidám kacaj tíz napon át a barátjuk volt, szomorú szó nem hagyta el ajkukat. Itt nyílt ki teljesen az a különleges virág, amely csak egyszer nyílik. Ekkor volt a legszebb és a legboldogabb az életében.

Sajnos minden véget ér egyszer. Mint ahogy véget ért ez a csodálatos, szerelmes tíz nap is. Nem akartak hazamenni, de nem tehettek mást. Várta őket a család, a munkahely és a nagybetűs élet. Az élet, ami soha többé nem tartogatott számukra ilyen önfeledt és kellemes egymásba olvadást. Ezekből a felejthetetlen napok emlékéből táplálkoztak sok-sok éven keresztül. Ám egyszer minden táplálék elfogy …