A kortárs novellák a mai világ lüktetését hozzák közel: a rohanást, a csendet, a töréseket, a vágyakat, a kimondott és kimondatlan érzéseket. Ezekben a történetekben a mindennapok drámája, a kapcsolatok finom rezdülései, az emberi lélek árnyalatai és a modern élet dilemmái jelennek meg – őszintén, nyersen, hitelesen.
A jelenkor kihívásai, a társadalmi változások, a személyes sorsok feszültségei és a hétköznapi csodák mind ott pulzálnak ezekben az írásokban. A kortárs novella nem menekül a valóság elől: megmutatja, hogyan élünk, hogyan érzünk, és mivé válunk ebben a folyamatosan alakuló világban.
Merülj el a mai magyar próza friss hangjaiban, és fedezd fel, hogyan szólal meg a jelen század története – egyszerre ismerősen és meglepően.
A jelenkor kihívásai, a társadalmi változások, a személyes sorsok feszültségei és a hétköznapi csodák mind ott pulzálnak ezekben az írásokban. A kortárs novella nem menekül a valóság elől: megmutatja, hogyan élünk, hogyan érzünk, és mivé válunk ebben a folyamatosan alakuló világban.
Merülj el a mai magyar próza friss hangjaiban, és fedezd fel, hogyan szólal meg a jelen század története – egyszerre ismerősen és meglepően.
Az intenzív műtő csendje mindig különös hatással volt rám. A steril környezet, a gépek halk zümmögése, a koncentrált tekintetek — ezek mind részei voltak a mindennapi valóságomnak. Műtőssegédként már sok műtéten dolgoztam, de semmi sem készíthetett fel arra a pillanatra, amely örökre bennem maradt. Aznap este ügyeletes voltam. Egy fiatal férfi, akit agyhalottnak nyilvánítottak, műtétre várt. A szervei tökéletes állapotban voltak, és néhány órán belül több életet is megmenthetett volna. Az eljárás menete egyértelmű volt: előkészítés, ellenőrzések, majd a sebészeti beavatkozás. Amikor átvettem az esetet, végigfutottam a dokumentációján. Név, életkor, diagnózis — minden hibátlanul szerepelt az aktában. Az orvosok már mindent eldöntöttek. Megálltam a műtőasztalnál, és egy pillanatra…Tovább olvasom…
Elég nagyot tud ütni, ha az ember törött szívvel próbál tovább élni. De ugye minden csak elhatározás kérdése?! Vannak nehezebb napjaim, olyankor úgy érzem, megőrülök, hogy már nem vagy része az életemnek, és semmit nem tudok rólad – de vannak fantasztikus napok, mikor azt érzem, erős vagyok, túl leszek rajtad, még ha addig élek is. Hisz ezt akartad: hogy tépjelek ki a szívemből, és ne szeresselek. Hogy is fogalmaztál? – Na igen: „Lili, túl ragaszkodó vagy, nem hagysz levegőhöz jutni. Kell a tér, hiába kértem tőled időt, amit be is tartottál, és nem kerestél hetekig, amit köszönök, de nem bírok melletted lélegezni. Úgy érzem, megfojt az életem, az életünk… Tudom, hogy szeretsz, hidd el, én is szeretlek, és nem akarom darabokra törni a szíved, de fújjuk le az esküvőt, a közös életünket…Tovább olvasom…
Mit tehetünk egy olyan világban, ahol a külsőségek többet számítanak, mint az, ami belül lakozik? Kívül mindenki tökéletes akar lenni, túlértékelt lett a külső, a giccs, minden annyira felszínes. Mit tehet egy egyszerű lány egy rendszer ellen, amely csak a divatos ruhákat és a tökéletes sminket tartja szem előtt? Vivien soha nem volt az a plázacica típus, nem tartotta fontosnak azt, hogy kövesse a legújabb divatot és a sminktrendeket. Szülei mindig tisztességre nevelték. Édesanyja minden adandó alkalommal azt hangsúlyozta neki: – Lányom, fő a szolidaritás, manapság minden fiatal nő annyira kihívóan öltözik, az én időmben a női testnek volt értéke. Kifinomult ízléssel öltöztünk, így senki nem bámult ránk úgy, mintha földönkívüliek lennénk. Miután kirepült a biztonságot nyújtó…Tovább olvasom…
Volt egyszer, hol nem volt, volt egyszer egy pici lány, aki minden este mesét akart hallani. – Az én vagyok? Pssszt. A szüleik kifogytak a meséből, és tanácstalanok voltak. Csak néztek egymásra este, mi legyen. A kislány betakarózott, de nem tudott aludni, már minden történetet ismert, elfordult. Ismerem az összes mesét, ma nem is tudok majd elaludni! Szomorú volt nagyon. A fekete felhők lassan takarták el a fényes holdat, és a kislány átfordult a másik oldalára. Kinyílt az ajtó, és a kislány kinyitotta a szemét. – Ismered azt a mesét, hogy volt egyszer, hol nem volt? – kérdezte halkan az anyuka, és mellé ült. – Nem, nem, mi az az egyszer volt, hol nem volt? – Hát az azt jelenti, kislányom, hogy vagy megtörtént, vagy nem. – Ez a mesék világa. – Akkor miért ez a címe a…Tovább olvasom…
Sosem néz vissza, mégis pontosan tudja, merre tartok. Az aszfalton megnyúló sötét alak nem ellenség, és nem is teher. Ő az emlékeztető: ahol fény van, ott jelenlét is van. Néha, amikor a nap a delelőre hág, egészen összezsugorodik, mintha a sarkamba akarna bújni védelemért. Máskor, alkonyatkor, hatalmasra nő, megelőzve engem az úton. Az árnyékom a múltam, a hibáim és a vágyaim sűrítménye. Nem válhatok le róla, hiszen ő tesz térbelivé. Együtt haladunk az ismeretlen felé; én a látható lépéseket teszem meg, ő pedig csendben simítja el előttem a sötétséget.Tovább olvasom…
Kint vihar tombol ezen az őszi éjszakán, mennydörgés rázza meg az éjszakát, és kopog hangosan az eső. Tollamat fogva ültem az asztalnál, mellkasom szúrt, és elindult a kezem, leírva, mit soha nem képzeltem. Csodálatos este volt bizony, a kedvencem, alig vártam, hogy essen, dörögjön az ég, és gyertyafény mellett írhassak nyugodtan egyedül, én, és a vihar hangja tökéletes párosítás volt. Nehezen indult el tollam, és nagyon lassan, inkább a vihar hangjaira figyeltem, csodálatos volt. Mit is írjak vajon, most nagyon jó minden. Ez az időjárás ihletet ad valahogyan. De miért várom mindig ezt, miért szeretem, amit más nem szeret? Kérdeztem magamtól, és néztem kifelé az ablakon, ahogyan az esőcseppek folytak lefelé lassan. Mit is írhatnál ilyenkor, semmi ötleted nincsen, csak a vihar…Tovább olvasom…
Évek teltek el, talán túl sok év. Idegesen készülődöm, mint egy tinédzser lány. Ki-be pakolom a ruhákat a szekrényből, fogalmam sincs, mit vegyek fel. Szeretném, ha csinosnak látnál, nem akarom, hogy észrevedd azt, amit az idő nyoma hagyott rajtam. De ugyan mit is számítana? Egyikünk sem fiatal már. Talán ez az utolsó esély, a mi utolsó esélyünk arra, hogy végre összerakjuk összetört darabjainkat. Mindketten követtünk el hibákat és hoztunk rossz döntéseket, de a legnagyobb baklövésünk az volt, mikor elengedtük egymás kezét, abban bízva, hogy mással jobb lesz, mással könnyebb lesz. Túl nagy árat fizettünk mindketten, mert nem minden arany, ami fénylik. Látszatkapcsolatokra nem lehet boldog életet építeni. Azt hittem éveken át, hogy túlléptem rajtad, de a szívem tudta azt, amit az…Tovább olvasom…
A reggel még hűvösen ölelt át, ahogy a fű lágyan hajladozott a szellő játékára. A fák ágai között halk susogás hallatszott, mintha a természet magához térne, és a fák, mint élő lények, újjáéledtek a tavasz hívására. A levegő tele volt friss illatokkal, a fű és a föld nedves, tiszta illatával, amely az újrakezdés reményét hozta el. A fák alatt ibolyák bontották szirmaikat, és a tavaszi nap fénye egyre erősebben simogatta a bőrömet. A hűvös reggel lassan átadta helyét a meleg, simogató napsütésnek. A szellő, mint egy kedves barát, csendesen cirógatta az arcomat, miközben a táj minden egyes részlete új energiával töltött meg. A fák rügyeztek, a virágok kinyíltak, és a fű zöldjét egy-egy színpompás virág tarkította. A táj ébredése olyan volt, mint egy dallam, melyet a szellő hozott el, és…Tovább olvasom…