Elnémult a hegedű

Elnémult a kopott hegedű,
muzsikusnak szól a lélek harang.
Utolsó útján halk léptek kísérik,
nem szól a hegedűje, néma maradt.

Őt siratják most, a vén muzsikust,
a temető csendjében még utoljára
felsír a hegedű, messziről hallatszik
egy vén cigány bús nótája.

Elsírja a hegedű szíve fájdalmát,
ahogy a lemenő nap alászáll.
Elhalkul a temető, sír a hegedű,
még egyszer eljátszák dalát.

„Most van a nap lemenőbe…”

Búsan szól a templom harangja,
búcsúznak a vén prímástól.
Vele együtt temetik hű társát,
az öreg hegedűt, kopott tokját.

Az egész életét sírjába dobják.

De sokszor húzta a vén vonó
a szíveknek dalát: hol vígat,
hol szerelmes vallomást.
Már az égi zenekarban,
a lélek húrján játszik tovább.

Megpihenni tért a vén prímás.

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás.