Titkok őrzője

Megbíztál bennem,
minden titkok őrzője lettem.
Vállamon titkaid terhe.
Titkaid súlya nyomja lelkem.
Kereszted tőled átvettem.
Megyek tovább az úton.
Én viszem helyetted.
Titkaid őrzöm,
akárha egy szál magában álló gyertya,
reszkető lángját óvnám,
haragjától, pusztító, zúgó viharnak.
Útközben vállam sajog, lábaim remegnek.
Egyre csak kérdések gyötörnek.
Félek, hogy gyenge vagyok,
terhe alatt elbukom, elesek a sárban.
Vajon képes leszek-e, hogy újra felálljak,
vállamon nehéz súlyával?
Magamat biztatom:
Menni kell, bírni kell!
Kereszted vinni, vállalnom kell!
Már nincs messze a cél.
Az út végét látom.
A távolban már feltűnik Golgotám,
kereszteddel, keresztemként vállamon
végső utam tovább folytatom,
bűnöd, már bűnömként viselem
s az út végén keresztedre szögezve,
az én testem feszítik meg.
Gyilkos lándzsa halált hozó vasa
az én szívem járja át,
de marad a kérdés válaszra várva:
Kettőnk közül kinek a lelke
száll a mennybe, s lesz majd méltó arra,
hogy az örök üdvösséget
elnyerhesse:
Vajon a tiéd, avagy az enyém?
Ha tehetném,
azt kívánnám
mindkettőnké!

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás.