Tavaszvárás

Mikor eljő az a már régóta várt idő,
hogy a tél már kifáradt, gyenge,
és botra támaszkodva, meggörnyedve jár,
a természet is a hosszú pihenő után
már ébredezik ágyában.

Amint szemét kinyitja,
nyomban érzi, hogy ideje már felkelni.
Vele együtt ébred a remény,
hogy a fagyos télnek már végre vége,
és helyébe lép
az őt felváltó új évszak,
a derűs, napos, rügyfakasztó tavasz.

A bezárt ablakok mindenütt sorra nyílnak az új napra.
A kelő reggel is az égen, felhő takarója mögül,
a még kissé álmos, kócos fejét most kidugja.
Új, friss ének, könnyed, vidám dallamai szállnak a légben.
A fecske, a gólya és más honos, hazai vándormadarak
a messzi, távoli meleg tájakról már visszatértek,
és régi helyükön, ismét fellelt fészkükön ülve
várják az újonnan érkező napot.

A koránkelő kis cinege is dalával,
trillázva köszönti
a langyos, az arcot szelíden simogató,
hajnali szellő hozta,
minden jóval és széppel kecsegtető,
újabb verőfényes tavaszi napot.
A nap is az égen koronáját fejére teszi.
Elgémberedett tagjait kinyújtóztatja,
és lassan felkúszik az ég tetejére,
hogy teljes legyen a folyamat.

Valami lezárult, és valami új,
valami más kezdődik.
Kiáltsuk fennhangon, örömmel:
immár itt van végérvényesen,
amit már annyira vártunk,
beköszöntött az évet nyitó új,
első évszak,
a tavasz.

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás.