Tél a Keletinél

Óh, te kietlen, árva vidék,
elvesztetted a lét éltető színét!
A fény ereje mára elhagyott,
csak némi világítást iktatott.

Erőlködik szépséged tartásában,
legalább a nappalod ne legyen vakságban.
Átfestődött smaragd tested,
szikkadt színben már reszketsz.

Az ágak közt a lombkorona helyett
tejszínű pára óvakodva tekereg.
Homályos határba bevonult a csend,
sehol egy madár, dala már nem cseng.

Fűzgallyak hosszan a talajra merednek,
a nyárfákat a fagy tartja, nem rezegnek.
Rozsdássá szédült a parti növényzet,
nem nyüzsög közte rovar, se féreg.

A víz fagyos, nem táncolnak a fodrok,
tükrén megvillannak a szunnyadó szobrok.
Becsukta szemét a tágas látóhatár,
egész télen epedve a tavaszra vár.

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás.