Tavaszi hívogató

Antal Izsó

Kint a kert sarkában fejét már kidugta
egy szerény kis virág.
Nyílik, s már kéklik nagy foltokban,
a tavasz egyik hírnöke, az ibolya.

Illata messzire száll, csábít, hívogat.
Ne ülj hát otthon bent a szobádban,
gyere ki ide a kertbe, a szabadba!
Élvezd mindezt a csodát,
mit neked kint, itt a kert ölén,
a természet kínál!
Hisz neked is nyílik a sok szép kék virág,
Nem csupán másnak!

Tudom, hogy lábad s derekad is fájlalod,
s elég, ha néhányat lépsz,
máris támad a fájdalom.
Most mégis arra kérlek,
próbáld meg magad túltenni rajta,
ne gondolj rá!
Meglásd, a fájdalom majd megszán,
s lesz oly kegyes tán,
hogy tőled továbbáll,
ha nem is többre,
egy kis időre legalább,
s örökké már nem gyötör.

Gyere ki hát, ide a szabadba, a kertbe!
Szívd tele tüdőd friss tavaszi levegővel!
Szippants belőle mélyen, jó nagyokat,
meglátod majd, milyen szép is az élet így tavasszal!

(Annak ellenére, hogy fáj a lábad és hasogat derekad.)