Menedék

Róza életében voltak olyan hetek, hónapok, amikor nem tudott túllépni az őt ért fájdalmas veszteségeken. Míg jó idő volt, naphosszat sétált a városban, mert úgy érezte, mindenhol jobb, mint az emlékek közt otthon lenni. Sétái alkalmával végiglátogatta a templomokat, rövid imákat mormolt, majd újra az utcán találta magát. Céltalanul bolyongott a piaci forgatagban, meg sem hallva a kofák invitálását, hogy nézze meg portékájukat.

Egy alkalommal, talán nem véletlen, a városi könyvtár előtt találta magát. Sokszor elment már mellette, de valahogy nem érezte, hogy be kellene mennie. Most figyelmetlensége miatt majdnem orra bukott a könyvtár névadójának márványszobra előtt. Kezeivel biztos pontot keresett a kapaszkodásra, és amikor megtalálta, megkönnyebbülten felegyenesedett. Meglepődve látta, hogy Deák Ferenc szobrának kovácsoltvas kerítésébe kapaszkodik. Zaklatott idegállapotában úgy gondolta, hogy ez nem véletlenül történt. Ez egy jel, és neki most be kell mennie a könyvtárba. Kicsit még hezitált, de végül rászánta magát, és felsétált a bejárathoz vezető lépcsőkön.

Az ajtó előtt még pár pillanatig gondolkodott, de egy szintén a könyvtárba tartó fiatalember kinyitotta előtte az ajtót, és mosolyogva, udvariasan előreengedte.

Bent a könyvtárban már felgyorsultak az események.
A könyvtáros hölgyek nagyon kedvesek, megértőek voltak, percek alatt megtörtént a beiratkozás, olvasójegyet kapott, és elindulhatott a hosszú, könyvekkel teli sorok között nézelődni, keresgélni. Már talán egy óra is eltelt, de könyv még nem volt a kezében, amikor egy ismerős hang megszólította.

– Szia, Róza! Ezer éve nem találkoztunk! Amikor megláttam nevedet az új belépők névsorában, azonnal jöttem, hogy megkeresselek.

Mint kiderült, gimnáziumi osztálytársa, Ági állt előtte, aki már évek óta a könyvtárban dolgozik. Hamarosan a könyvtár kávézójában beszélgettek.

Később Ági segített neki a könyvválasztásban. Végül Róza az útleíró könyveknél állapodott meg. Úgy gondolta, míg olvassa őket, kicsit kizökken a fájdalmas mindennapokból. Jó választásnak bizonyult. Egy-egy szerzővel bejárta a fél világot. Ági felajánlotta, ha nem szeretne hazamenni, az olvasóteremben addig maradhat, ameddig csak akar. Így történt, hogy Róza pár hétig szinte a könyvtár lakója lett. Áginak köszönhetően senki nem háborgatta, sőt ebédidőben még a közeli étterembe is elhívta menüt enni.

A könyvek jó hatással voltak Rózára. Egy idő után felfedezte az ókor világáról, a fáraók életéről írt könyveket, majd ezeket újabb felfedezések követték. Szerencsére olvasás közben könnyen ki tudta kapcsolni a jelent, és együtt élt a könyvben szereplőkkel.

Egy idő után úgy érezte, már otthon is tudna olvasni. Háromnaponta több könyvvel a táskájában indult haza a könyvtárból.

Nagyon sok éjszakát átolvasott. Így tudott leszokni a bódító altatókról, nyugtatókról. Havonta egyszer elment a munkanélküli hivatalba bejelentkezni, csak így kapott segélyt. Szinte minden szabadidejét olvasással töltötte, hol otthon, hol a könyvtárban. Közben a szerencse is mellé szegődött. Egy nyugdíjba vonuló munkatárs helyére felvették teremőrnek. Róza számára ez maga volt a mennyország. Imádta munkáját, szerette az új könyvek finom illatát, szeretettel simogatta a régi, sokat olvasott könyvek kopott borítóit. Ha ránézett egy már olvasott könyvre, lelki szemei előtt megjelent annak tartalma.

Így történt, hogy Rózának a könyvtár és a könyvek adtak menedéket, gyógyulást, munkahelyet.