KÖRKÉP ADOTT HELYZETRŐL

Többre – meglehet –,
már nem maradhatott méltó, nemes Időm.
Most csakis az együgyű,
önostorozó várakozás,
a kétségbeeséssel vegyes
boldogtalanság izgat,
mérgez egyre, s a vaksi,
balszerencsés hunyorgás
alamuszi sunyítók felé.
Az utolsó roham előtti ádáz,
egykedvű szélcsend.
Álnok ösztönök ármányos munkálkodása
a Jövőbe vetett bizalom omladozó oltárán,
amibe tán jobb lehetett
volna még belekapaszkodni…

Az álmok csalóka légvárai
is hamarosan ledőlnek.
Mostan a nyugtalanító kétségbeesésből építgetnek
„egyesek” maguknak mohó,
sikerhajhász álomkarriereket,
luxus életmódokat,
melyekhez az egyszerű
átlag közömbös egykedvűséggel asszisztál.
E látványforgatag egyszerre oszlik,
s örvénylik maga alá temetve-gyűrve mindent.
Az üresség baljós hiánya
lüktet Nirvána-szívekben,
míg a tehetetlenség szaporodva nyüzsgő,
rágcsáló férgei felzabálják eltompított,
agymosott értelmeket.

Bűzlő gennyváladékot
ont magából a régi seb.
A felszínes látszat, akárcsak díszes,
méregdrága ruhák, álarcokon át
sminkek s gesztusok
szakadozva foszlanak,
akár a mihaszna rostok.
Mindenki átérezheti a tudatos
szégyen parázna torzsalkodását;
röstelkedés, tutyimutyiskodó
hezitálás kínzó csípései közt
– akár a nyomorultság tartós
göncei belülről húzzák,
feszítik, kínozzák a Golgotai lelkeket.

Ostorpattintásra vakon ugrándozó kisegerek
lettek az emberekből.
Mindenki csupán csak önző megélhetését,
biztonságát féltheti immár
– önigazolást kunyerál-keres
a cinkosok alamuszi tábora,
éppen úgy, akár a némák.

Kényszerpályákon rendre
magukra maradottan kisiklik:
álmok, vágyak, karrierek
lassuló tehervonata.
Igénytelenségek,
talmi perchírnevek pöcegödreibe
hamar belepottyanhatunk!

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás.