Őszi gondolatok, tavaszról, nyárról, és egy lányról

Antal Izsó

Ősszel, ha felnézel az égre
már nem olyan tiszta és kék,
mint egykor volt nyáron.
Most gyakran sűrű felhőtakaró
borítja az egész égboltot.
Ilyenkor minden olyan más.
Az ősz hozza ezt a változást.
Ősszel megváltozik a világ.
A természet ekkor ölt új, színes ruhát.

Ősszel még a szelek is mások,
mint voltak nyáron:
Újak, új és bús szelek fújnak,
s miközben szállnak a légben,
siratják a napfényes tavaszt,
és a szép meleg nyarat.

De akárcsak a szél,
sok ember is visszasírja
azokat a szebb időket,
mikor még a meleg volt honos,
midőn még önfeledten kószálhattak
az utcákon és tereken,
s nem kellett gondolniuk arra,
hogy egyszer majd
a hűvös, esős ősz bekopog,
majd utána a hideg tél is eljő,
faggyal s hideggel.

És ez az időszak már részben
ősz képében máris itt van,
s majd követi a még rosszabb.

Bánják is már utólag sokan,
s midőn kilépnek a szabadba,
a hideg elől már most,
hűvös őszön is
melegebb ruhába bújnak,
s fázósan, sietősen járnak,
ha útnak indulnak.

Immár ősz van igaz, de előtte tavasz
s nyár volt, meleg, gondtalan és vidám.
De mondd, vajon hol van a szép tavasz,
és az a meleg nyár, hol, merre járnak?

S vajon ő, az a szép kék szemű lány?
Édes emlék az egykori nyárból,
vajon merre s kivel él?
Vajon megtalálnád-e még, ha keresnéd?

És vele együtt a szép ígéretek, vallomások
hová tűntek, merre futottak szerte?
Valahol elvesztek az úton?
Lemaradtak, mikor az ősz kopogott az ajtón?
Mikor hideg, bús esők verték az ablakot,
s bebocsátást kértek s reméltek rajta?

Mondd, eszedbe jutnak-e még
e szép szavak s ígéretek,
melyeket akkor, nyáron
oly könnyen és meggondolatlanul
annak a szép, kék szemű lánynak tettél?

Bizony nem volt szép tőled,
hogy te már akkor tudtad,
hogy hazug volt minden szavad,
mikor kimondtad azokat.

Azóta sok év eltelt már.
Azóta az a lány
talán rég elfelejtett téged már.
Nem kéri tőled számon
már adott szavad,
de meglehet,
hogy azóta is téged vár
az a szép kék szemű lány.

Tán álmában is téged lát,
s noha tudja,
hogy nincs rá esély,
hogy viszontlásson,
de életét is odaadná
egynyári szerelméért, ha újra
láthatná és szerethetné
azon a felejthetetlen nyáron
megismert és megszeretett
mindenét, azt a
csélcsap, csalfa,
megátalkodott,
de neki felejthetetlen,
s egyetlen, örök,
nagy szerelmét,
Téged!