Nyuszika

Húsvét volt, reggel volt. Apró szempár csillogva,
az ablakon kinézve figyelte, elhozza-e a nyuszi, amit szeretne.
A kislány csak várt és figyelt, de a nyuszi elment.

A kislány nézett kifelé az ablakon.
Megint nem lesz ajándék a mai napon vajon?
Hajnali köd takarta az erdőt,
szeme előtt semmi nem volt, csak csillogva figyelte,
keresi-e a szeme a nyuszit.

– Kislányom, ma Húsvét van. Gyere le, reggelizünk.
Van tojás, minden, amit szeretsz, siess, szép nap ez a mai.

– De a nyuszit nem látom… hazugság. Nincs is Húsvét, Anyu.

– Van Húsvét, fiacskám, csak a szemed nem látja talán.
Doboz vár a sarokban… tojás van benne, talán?

– Mozog, Anyukám… nem nyitom ki, hagyjál.

– Gyere csak ide, itt van valaki, aki téged vár.
Mostantól a mosolyod világít, s nem leszel mérges soha már.

A kis nyúl ugrott ki a dobozból,
szaladt félve mindentől, majd megállt.
A kislány megfogta, felemelte.

– A kedvencem… Húsvét örökre.
Köszönöm, Anyukám, nem feledem soha már.