KETTŐS ÉLET KICSINYES TITKAI

Petra egyre inkább gyanakodott. Apja az utóbbi időben egyre többet dolgozott, és sokszor előfordult, hogy az éjnek évadján hajnali kettő–három óra magasságában tévedt csupán csak haza, amikor már mindenki lefeküdt. Petra éber alvó lévén azt is bármikor meghallotta volna, ha egy gyufaszálat sercentenek el, és az nemes egyszerűséggel elég, vagy ha egy aprócska, miniatűr kötőtű landol a kemény padlón.
Másnap aztán apja rendszerint úgy igyekezett kárpótolni kis családját, hogy Petra kapott valami puccos, legtöbb esetben szépségápolással kapcsolatos dolgot, esetleg egy bizsuszerű ékszert, melyet kedvére viselhet, míg anyukája igazi ékszert kapott, és mindig kölcsönös mentegetőzések közepette igyekezett megköszönni el nem múló hálával férje nagylelkűségét.
– Jaj, apukám! Hát igazán nem kellett volna! – igyekezett ilyen esetekben mentegetőzni.
– Ez jár nektek! – mondogatta ilyenkor a férfi, és mintha egyszerre érezhető is lett volna, hogy lelkéről fokozatosan leváltak a lelkiismeret súlyos, sziszifuszi láncterhei, melyek a titkokat voltak hivatva hatékonyan leplezni.
Petrát előbb-utóbb nem hagyta nyugodni ez az egész história. Vajon apjának miért kell egész álló nap a munkahelyén lennie, amikor jól élnek, megvan szinte mindenük, és – legalábbis – eddig soha az életben nem fordult még elő, hogy akárcsak a zsugori és kellőképp szószátyár szomszédoktól bármikor is kölcsönkértek volna bármit.
Petra úgy döntött magában, hogy nem hagyja annyiban ezt az egészet, és a következő nap követni fogja apját titokban, akár egy minden részletre kíváncsi magánnyomozó a munkahelyére, és bárhova, ahova csak menni szokott, míg ő a gimi padsorait koptatja.
Reggel kelt, és miután megreggelizett, és kicsit kedélyeskedőn, csajosan elbeszélgetett anyukájával, elhitette az asszonnyal, hogy gimibe megy, mert nemsokára az egyik csajos barátnője jön majd érte, és együtt mennek tovább. Az asszony mit sem sejtve pakolt egy szalámis szendvicset kamasz lányának, megpuszilta, és útjára engedte, anélkül, hogy akárcsak sejtette volna, hogy valójában mire is készülhet már majdnem felnőtt, karakán lánya.
Petra sem tétovázott sokat, a sarkon az ellenkező irányba indult, amerre apjának a munkahelye volt, és míg a metrón és buszon vegyesen utazott, gyakorlatilag egymást kergették az egyre zaklatottabb és képtelen gondolatok a fejében.
„Lehetséges volna, hogy húszéves házasság után apám megunhatta anyámat, és lecserélte valami tizenéves kis hülye lótyóra?!” – igyekezett törni a fejét, de ennél jobb lehetősége – legalábbis egyelőre – nem akadt.
A metró hamar elvitte a föld alatt gyakorlatilag villámgyorsan bárhová, mint a felszíni dugóban órákig eltartó tömegközlekedés. És ráadásul elegendő volt egy milliókat érő, csábító bájmosoly a két gorillatestű jegyellenőrnek, hogy zokszó nélkül leengedjék a dohszagú és koromsötét alagút tátongó szájába.
Amikor megérkezett a kívánt megállóhoz, azonnal mozgólépcsőre pattant, és türelmet erőltetve magára felment a felszínre, ahol az egyik utcában volt egy üvegpalota-formájú irodaház, és ott dolgozott az apja. Szerencsére rögtön megpillantotta az autóját, melyet mindig nagy becsben tartott, mert akár naponta is elvitte volna lemosatni és forró viaszt rakatni rá, hogy ezzel is kímélhesse és védhesse a kocsi érzékeny karosszériáját.
„De hát akkor mi a csudát csinálhat egész álló nap?!” – tette fel még mindig magának ezt az egészen egyszerű, de ugyanakkor bonyolult kérdést.
Néhány perccel kilenc óra után egyszer csak a nagy üvegezett irodaházból sietősen apját pillantotta meg, aki mindig fess és elegáns volt markáns öltönyében és nyakkendőjében, akár egy vérbeli üzletember, aki sosem ismer kegyelmet, már ha egyéni, önző céljait helyezi az első szempontok közé. Úgy tűnt, nagyon siet, vagy késésben van, mert azonnal kinyitotta kocsiriasztós autóját, majd miután beszállt, azonnal gázt adott, és máris kikanyarodott a körforgalomba. Még szerencse, hogy Petra a zsebpénze mellé tegnap titokban elvett ötezer forintot a konyhapénzből, mert anyja ragaszkodott hozzá, hogy otthon is tartsanak néminemű pénzt arra az esetre, ha történne valami, majd azonnal beült egy közelben várakozó kanárisárga taxiba, és a nyugdíjaskorú sofőrnek odaszólt:
– Jó reggelt! Legyen szíves, kövesse azt a szürke autót!
– Aztán van-e pénze a kis hölgynek?! – kérdezte kissé fellengzősen a nyugdíjas taxis.
– Megnyugtathatom, van nálam, amennyire szükség lesz! Most pedig indulhatnánk végre?!
– Ahogy parancsolja a kis hölgy! – A taxis azonnal bekapcsolta a taxamétert, és már előre dörzsölgette a kezét, hogy talán még egy zsíros borravalót is sikerül majd behajtania a kamasz kiscsajtól, ha ennek az egész üldözős ramazurinak egyáltalán vége lesz.
A közúti forgalom – hétköznap lévén – dugó dugó hátán volt, és csupán csak araszolva lehetett közlekedni. Viszont azok a szerencsések, akik ismerték a fővárost, akárcsak saját tenyerüket, a kerülőútvonalakat használva kikerülhették a nagyobb tömegtorlódásokat, hogy benzin- és egyéb költségeket spórolhassanak meg.
Petra apjának kocsija mintha elkanyarodott volna az egyik kerülőútvonalon, mert ott valószínűleg sokkal gyorsabban és hatékonyabban tudott időt megtakarítani. Végül kiért a belvárosból, és egy nagyon is hangulatos kertvárosias utcácskában parkolt le egy takaros, új építésű kertes ház előtt, ahol volt egy homokozó az udvaron hintával, műanyag vödrökkel és lapátokkal.
– Legyen szíves, álljon meg itt a sarkon, hogy ne vegyenek bennünket észre… – kezdett máris titokzatoskodni Petra, mintha kém vagy ügynök lett volna.
– Talán valami baj van, kisasszonyka?! – érdeklődött őszinte meglepettségében a nyugdíjas taxis.
– Hát… azt nem tudom megmondani…
A taxis befordult egy kis mellékutcába, ahol a taxi rejtve maradt a kíváncsi tekintetek elől, viszont arra éppen alkalmas volt, hogy Petra jócskán szemügyre vehesse és megfigyelhesse, mi is történik.
Míg a családi ház ajtajában egy álomszép, huszas éveinek végén járó szupermodell mosolygott sugárzóan.
Amikor Petra apja kiszállt a kocsijából, a szupermodell nő valósággal csak úgy röpült máris a karjai közé, hogy meghitt, bensőséges csókot válthassanak.
„Hát ez nem lehet igaz! – háborodott fel a történtek láttán Petra. – Ki a fene ez a nő, aki akár a nővérem is lehetne! Annyira fiatalnak látszik!” – egymás után tette fel magának a megválaszolásra váró kérdések egész özönét, de még így is úgy érezte magát, mint aki – legalábbis – vaksötétségben tapogatózik.
„Tehát akkor a jelek szerint apám megcsalja az anyámat! Mondjuk ez egyértelműnek látszik!” – gondolta végig, viszont amire a legkevésbé sem számított, az az volt, hogy néhány perccel a romantikus és meghitt szerelmi jelenet után két kisgyerek rohant visítozva apjához, akik ölelésre és szeretetre vágytak. Az egész annyira valószínűtlennek, kézzel foghatónak és mégis abszurdnak tetszett.
„Akkor ezek szerint apjának van egy második családja is, és a szülei házassága és eddig megélt húszegynéhány évük csupa hazugság volt, és látszatillúzió?!” – most legszívesebben azonnal kiszállt volna a taxiból, hogy kiadósan és módszeresen beolvasson apjának mindenki szeme és füle hallatára, de mégsem tette. Halvány, mégis annál kifejezőbb könnycseppet igyekezett kitörölni szeme sarkából, majd közölte a nyugdíjas taxissal, hogy vigye vissza a városba.
Amikor már a belvárosban jártak, Petra kérte, hogy a taxis tegye ki az Astoriánál.
– Minden rendben lesz, kisasszonyka?! – kérdezte aggódó hangon a nyugdíjas taxis a fiatal kamasz lányt.
– Nagyon kedvesnek tetszik lenni! Megleszek! – közölte, majd kifizette a fuvardíjat, kiszállt a taxiból, és elindult a metróaluljáró felé.
Először arra gondolt, hogy azonnal hazamegy, és rögtön felhívja anyját, hogy beszámolhasson neki a történtekről, amiről neki is joga van tudni, de aztán meggondolta magát, és inkább bement a gimibe, mert úgy érezte, valahogy nem ártana könnyítenie a zaklatott, ideges lelkiismeretén. Így megvárta, míg nagyszünetre kicsöngetnek, és csak ezután lépett be az osztályterembe, ahol jócskán meglepődtek, hogy egyáltalán bejött.
– Sziasztok, csajok és fiúk! – köszönt, majd egyenesen a hátsó padsor felé vette az irányt, ahol – általában – a bandatagok és problémás emberkék kompániája székelt. Most odament egy talpig bőrbe öltözött, emós, piercinges kamaszlányhoz:
– Fruzsi! Szükségem lenne rád most azonnal! Sok mindent akarok elmondani! – közölte vele nyíltan a legtöbb csajos barátnő megdöbbenésére, aztán máris kiviharzott a teremből, és a piercinges lány összepakolva holmijait máris vakhűséggel követte.
– Na, mi a nagy harci helyzet, Petrám?! – kérdezte tőle, amikor lementek a büfé melletti kis társalgóba dumálni.
– Az apámnak van egy másik titkos családja, és még két gyereke, meg egy szupermodell felesége!
– Na ne! Ez totál gáz! – döbbent meg a hír hallatán. – És most mihez akarsz kezdeni?! Anyukáddal mi lesz?!
– Fingom sincs, de ez akkor sem maradhat annyiban! Apám nagy hibát követett el, és szerintem az lenne a minimum, hogy elismerje a vétkét! – próbált logikusan észérvekkel kombinálni.
– …És én miben segíthetnék?! – kérdezte a piercinges lány.
– A lényeg, hogy dumáljunk erről a helyzetről, aztán azt csinálsz, amit csak akarsz, oké?!
A piercinges lány bólintott, majd türelmesen és szótlanul, kíváncsian végighallgatta töviről hegyire Petra történetét onnantól kezdve, hogy reggel miként hazudott anyjának, és szállt taxiba, hogy követhesse apja kocsiját a munkahelyéről a meghitt kertvárosi utcáig. Mire a története végére ért, a piercinges lányon jócskán meglátszott, hogy gondolataiba mélyedt, és nagyon törni kezdte valamin a fejét.
– Na? Van esetleg valami használható ötleted?! – érdeklődött Petra.
– Hát szerintem hagynod kellene, hogy ezt apád rendezze le anyukáddal, mert ha beleavatkozol, totál elvágod magad a szemükben, és akkor azonnal lőttek a bizalomnak! Már ha érted, hogy miről süketeltek?!
– Kösz, ez igazán sokat ér! Ennyit én is tudok! Mégis úgy érzem, hogy legalább anyámmal kellene erről beszélnem, persze finoman és neveket említve, hogy azért mégiscsak tudjon róla.
– Figyelj! A lényeg, hogy ne bántsd meg feleslegesen az érzéseit, mert abból még senkinek sem származott haszna. Előbb-utóbb lehetséges, hogy lesz majd egy kedvező alkalom, és akkor kiugraszthatod kedvedre a nyulat a zsákból – vélekedett hangosan.
– Talán igazad van… Kösz szépen, hogy végighallgattál! Akkor én már megyek is… – Petra felszedelőzködött, és már indulni készült, amikor a piercinges lány is felállt, és zokszó nélkül követte.
– Figyelj csak! Ha nem gond, még egy darabon veled mennék! Hátha jól jöhet néminemű extra erősítés.
– Nagyon kösz! Ez nagyon rendes tőled!
Együtt mentek a metróaluljáróba, és szálltak be a szerelvénybe, hogy hazafelé menjenek. Amikor Petra hazaért, elbúcsúzott csajos barátnőjétől, akivel megbeszélték, hogy holnap mindenképp találkoznak, és majd részletesen kivesézik a megtörtént eseményeket. Amikor Petra kinyitotta az ajtót, apját találta otthon.
„De hát mi az ördög történhetett, hogy ennyire korán jött haza a munkából?!” – töprengett, de elszólni sem akarta magát, hogy apja rájöjjön, pontosan tudja, hogy nagy hibát követett el.
– Szia… apu… hogyhogy itthon vagy már?! – dobta le a hátizsákját a padlóra, és játszotta a meglepettet.
– Szia, kicsim! Tudod, tegnap nagyon sokáig dolgoztam, és arra gondoltam, azért ez mégsem járja, hogy benneteket meg így elhanyagollak! – jelentette ki a családfő.
„Micsoda ordas hazugság! Hogy mondhat ilyet?!” – futott át Petra agyán.
– Az jó! Akkor nekem lenne leckém és házim is, és muszáj megcsinálnom, mert holnap két dogám is lesz! – mentegetőzött, aztán beviharzott a szobájába, és magára zárta az ajtót, hogy még véletlenül se zavarja senki. Anyja fél ötkor lépett be a lakásajtón, és Petra, amint meghallotta anyja kulcsainak babrálását, máris kinyitotta saját szobaajtaját, és segített anyjának a bevásárlószatyrokat bevinni a kiskonyhába, hogy elpakolhassák a megvett élelmiszereket.
– Szia, kincsem! Hogy telt a napod? – kérdezte holtfáradtan az anyuka.
– Hát vegyesen! Anyu… te elmondanál egy nagyon fontos, életbevágó titkot, ha tudnád, hogy azzal megbánthatsz másokat, akik fontosak neked?! – tette fel élete talán legfontosabb kérdését.
– Hú! Kicsim! Nehéz kérdés! Ha úgy gondolnám, hogy fontos és lényeges, akkor előbb-utóbb kénytelen volnék rákérdezni! De csak nem történt valami baj a gimiben? Vagy rossz napod volt?!
– Anyu… nem fogsz örülni neki… meg kellene kérdezned aputól, hogy a munkája után hova ment…! – csúszott ki a száján. Úgy érezte magát, mint aki szándékosan beárul valakit, és ezért utálatot és megvetést érzett.
– Előbb vacsorázzunk! Már biztosan éhes vagy!
Petra villámgyorsan megterítette az étkezőben az asztalt, és segített ételt melegíteni, majd mindhárman asztalhoz ültek, de Petra jóformán csak turkálta, piszkálta ételét; folyamatosan apja tekintetét és nonverbális jeleit kutatta titokban.
– Petra éppen azt meséli, hogy kérdezzem meg, merrefelé jártál a munka után?! – kérdezte meg az asszony a férjét, amin most páni hangulat és jeges félelem lett úrrá. Másodpercek alatt valósággal azonnal leizzadt.
– Ö… hát… sok dolgom volt… de most már itt vagyok… – próbált mentegetőzni.
Petrának elege lett. Úgy érezte, azonnal betelik a pohár, mert felállt tüntetően az asztaltól, és apjára förmedt:
– Valld csak egészen nyugodtan be, hogy a másik családodnál és gyerekeidnél voltál, és eljátszottad nekik is a gondoskodó apukajelöltet! – szakadt ki belőle.
– Hogy mit mondtál…??? – döbbent meg meglepetésében a gyanútlan asszony. – Géza, igaz-e?!
A családfő csak bólintani mert párat, de látta mindkét szerettén, hogy a bizalom és csalódottság elegye megfosztotta őket a további hinni akarástól.
– Tudjátok, ez nem annyira egyszerű, mint amilyennek látszik… – próbálkozott, túl sok siker nélkül.
– Akkor avass be! Mondj el mindent részletesen! Ki a másik nő?! – követelte a feleség, és valósággal szúrtak ítélkező szemei.
A férfi nem tehetett mást, töviről hegyire elmesélte, miként ismerkedett meg a munkahelyén egy projektmunka kapcsán egy igéző, fiatal nővel, akivel szinte azonnal érezték a bizsergést, és azt, hogy ez nem alkalmi, hanem hosszú távú kapcsolat lehet, aztán két gyermekük is született, és a férfi gondoskodni szeretett volna róluk is.
– Szóval akkor megcsaltál! – jelentette ki hangjában inkább lemondással egybekötött veszteségérzettel, semmint haraggal a feleség.
– Anyukám… tudod, ez nem ennyire egyszerű… – már megint ez az olcsójános mentegetőzés, aminek se füle, se farka.
– Nekem te ne anyukámozzál! Megértetted?! Hogy van képed ennek ellenére úgy tenni, mintha ez az egész megbocsátható lenne?! – fakadt ki.
– Teljes mértékig igazat adok neked! – A férfi óvatosan felállt az asztal mellől, és a hálószobába ment, hogy összecsomagolja holmijait.
– Most meg hova akarsz menni?! – förmedt rá az asszony.
– Egy időre elköltözöm, mert tisztába kell jönnöm az életemmel… – hangzott a válasz.
– Szóval visszamész a másik családodhoz? Hát akkor csak rajta! Velük lehet, hogy megtalálod a boldogságot, amit – úgy látszik – itt nélkülöznöd kellett.
– Anyukám, kérlek… ne gyerekeskedjünk itt! – jelentette ki ellentmondást nem tűrően a férfi, majd kilépett az ajtón.
– Apu… várj már! – szaladt utána Petra bűntudattal terhesen. – Én nem ezt akartam… – mentegetőzött.
– Tudom, kicsim! Maradj jó, és segíts anyádnak! Szüksége lesz rád! – gyöngéden homlokon csókolta, és kilépett a bejárati ajtón.
Petra még sokáig állt ott egyedül tétován, miközben szemeiből visszafordíthatatlanul ömlöttek a megbánás könnyei.