Írta:
Márkus Katalin/Kata/
• Feltöltve: 2025. 11. 10. 23:56 • Téma: Szomorú
• Olvasás: 18
Ádám tanulás után szobája ablakánál állva nézelődött. A kertből tavaszi zsongás hangjai szálltak a levegőben. Madarak énekeltek, méhecskék zümmögtek, tarka pillangók vidáman repkedtek. A sok színes pillangó közt volt egy hófehér, amely minden délután az ablak párkányán pihent. Ádám szívében felcsillant a remény. Talán meghalt szülei küldik a hófehér pillangót. Esze tudta, hogy ez lehetetlen, de mégis nagyon akarta hinni. Egy nap óvatos mozdulattal kezét nyújtotta felé. Sokáig várt türelmesen, amikor megtörtént a csoda. A fehér pillangó karjára szállt, és egy jó ideig rajta pihent. A kisfiú szeretettel nézte és hatalmas könnycseppek gördültek le az arcán. Első öröme volt a szeretet nélküli intézetben.
Tovább olvasom…
Írta:
Márkus Katalin/Kata/
• Feltöltve: 2025. 11. 08. 11:51 • Téma: Szomorú
• Olvasás: 18
Az ősz csodálatos színekbe öltöztette a tájat. A lenyugvó nap fényét a lassan leereszkedő köd homályosította. Lívia ráérősen sétált a lehullott avarban. Óvatosan lépett fel a gyönyörű, fából faragott hidra. Szemei a túloldalt kémlelték, mintha keresett volna valakit, de csak a mozdulatlanul álló fákról hull alá egy-egy megsárgult falevél.
Még a máskor hullámokat verő folyó is csendes volt, most a part menti bokrok nézegették magukat a sima víztükörben.
Lívia lassan, szinte araszolva haladt a híd közepe felé. Ott megállt és a korlátnak támaszkodva várt. Nem nézett sem jobbra, sem balra, lehajtott fejjel nézte tükörképét a folyó vizében. Csend és némaság vette körül, ezen a késő őszi délutánon még a madarak sem rikoltoztak. A nap már teljesen eltűnt, míg a köd egyre sűrűbb lett. Eltüntette a bokrok tükörképeit, Lívia maga helyett már csak egy elmosódott árnyat látott a vízben. Nagy sóhajtás után halkan suttogta.
- Nem jöttél el, megint hiába vártalak Robi. Már tíz éve várok rád évfordulónk napján, de hiába. Pedig megígérted, soha nem hagysz magamra. Mégis, amikor utoljára elmentél nem jöttél haza. Hoztak...
Keserves sírástól rázkódtak vállai, kezeivel a híd korlátját görcsösen markolta. Sokáig állt ebben az állapotban, amikor egy alig észlelhető szélfuvallat borzolta fel haját. Fázósan megrázkódott, de egy pillanattal később úgy érezte valaki gyengéden átöleli. Ismerős illatot érzett a levegőben. Jó nagyot szippantott belőle és mosolyogva arra gondolt, hát végre megtörtént a csoda amire tíz éve vár. Még életében Robi használta ezt az illatot és most eljött hozzá!
Hirtelen elengedte a korlátot és kicsit nekidőlve félig megfordult, hogy végre megláthassa párját. Abban a pillanatban a híd korlátja egy hangos reccsenéssel eltört. Lívia keze hirtelen a semmit markolta. Próbálta egyensúlyba tartani magát, de nem sikerült. Hangos csobbanással a folyóba zuhant, esélye sem volt a túlélje az esést.
Tovább olvasom…
Írta:
Garami Nelli
• Feltöltve: 2025. 11. 06. 19:29 • Téma: Szomorú
• Olvasás: 24
A városka központjában, a sarki cukrászda és a kis italbolt között már hosszú évek óta-késő ősztől februárig- ott álldogált egy anyóka. No, nemcsak úgy magában álldogált...Gesztenyét árult. Finom sült gesztenyét. A levegőben messzire szálló friss, sült gesztenye illata régi, hideg napok emlékét idézte. Az anyó ott sürgött-forgott az öreg, üstös gesztenyesütője mellett. Volt egy kis összecsukható széke is, amikor elfáradt, leült rá. Októbertől februárig sütötte és árulta a finom gesztenyét. Voltak törzsvevői is, többek között egy magas, szikár öregúr (a helyi múzeum igazgatója), két felszolgálónő a sarki cukrászdából, néhány középiskolás diák. Ők minden áldott nap vettek egy adagot a frissen sült ínyencségből. Aztán itt volt még Lida is kislányával, az óvodás Lilivel. Ők ketten minden másnap szinte percre pontosan megjelentek és két kis adag gesztenyét vettek. Ha olykor volt egy kis idejük, elbeszélgettek a gesztenyesütő anyókával. Lida nagyon jól ismerte a nénit, hiszen már kislány korában is a néninél vásároltak sült gesztenyét. Ennek több, mint húsz éve. Most meg már ő veszi meg minden másnap a sült finomságot. Lili óvodája egész közel van a gesztenyesütőhöz, minden nap elmennek előtte. Ezen a napon is, mint már annyiszor előtte, lassan közeledtek a gesztenyesütő felé. Lili előrefutott, kis varkocsai csak úgy repkedtek a levegőben. Mire Lida odaért, kislánya már boldogan majszolta a finomságot. A néni széles mosollyal nyújtotta a másik kis papírzacskót Lida felé, aki elővette a pénztárcáját, hogy fizessen.
Egyszer csak felkiáltott:
- A mindenit! Nincs nálam pénz, csak a bankkártyám...-megszégyenült arccal adta vissza a hat gesztenyét rejtegető papírzacskót a néninek. Kislányának is odaszólt:
- Lilikém, add vissza a gesztenyét a néninek, most nem vehetjük meg, anyuka nem hozott elég pénzt magával...
A kislány sírásra biggyedt szájjal nyújtotta az anyóka felé a még zacskóban maradt öt szem gesztenyét. A néni azonban így szólt:
- Lilike, tartsd csak meg nyugodtan a gesztenyét! - majd Lidához fordult és ezt mondta:
Tovább olvasom…
Írta:
Bubrik Zseraldina
• Feltöltve: 2025. 11. 05. 21:08 • Téma: Szomorú
• Olvasás: 13
A Nő.
Igen ő, a tökéletes Nő.
Hogy ki ő?
Elvira, akit amint elhagyja a lakásának bejárati ajtaját, fejét felemeli, büszkén lép háza előtti járdára, és minden reggel elindul munkába. Hétfőtől-péntekig, reggel nyolctól, délután négyig. Házától másfél kilométerre lévő munkahelyére gyalog jár, oda és vissza.
Negyvennyolc éves, tíz évig volt férjnél, majd elvált. Azóta egyedül él. Gyermeke nem született, pedig nagycsaládot szeretett volna.
Ezen a munkahelyén már tíz éve dolgozik, van pár munkatársa, aki udvarolt volna neki, de ő finoman, rossz szó nélkül nemet mondott. Sokan nem értették az elutasítását.
Tovább olvasom…