Megkésett szerelem

Egy csendes, késő délután
emlékszem jól,
mikor a bíborszínű alkonyat
már kint mindent elborított,
a nyitott ablakon át,
színes szárnyú pillangó képében
hirtelen egy váratlan vendég,
a megkésett édes-bús szerelem
szobámba berepülve érkezett.

Megvallom, meglepett,
mily nagy hévvel tört rám,
s mialatt itt volt,
egészen elbűvölt, meghódított,
hatalmába kerített.
Azóta is kába, részeg vagyok tőle.
Be kár, hogy elrepült.
Itt hagyott magamra, egyedül.
Most is még bánkódom,
hogy nem időzött itt sokat,
s amilyen gyorsan érkezett,
olyan gyorsan el is távozott.
Hátrahagyott illatát még most is őrzi szobám,
emléke még itt kísért, nem hagy nyugton.

Azóta is folyton-folyvást őt keresem, kutatom,
szabadulni tőle nem tudok.
Mondd, felelj hát, kedves, megkésett
édes-bús Szerelem,
miért és miért velem tetted ezt?
Mire volt jó, hogy megzavartad
eddigi nyugodt életemet,
és most itt hagytál zavartan, felkavartan?
Helyem a világban nem találom.
Tanács híján nem tudom, merre is tartsak.
Kihez forduljak?

De a nagy kérdés is maradt megválaszolatlan:
vajon remélhetek-e még, s te eljössz majd újra?
Vagy nekem kell az úton bolyonganom,
hogy felkutassalak, nyomodra akadjak?
Látom, néma maradtál, feleletet nem kapok,
tán mert hangom gyenge, erőtlen
ahhoz, hogy hozzád elérjen.
Így marad a kétség, s vele a reménytelenség.

Végül mégis, ha tőlem megkérdeznéd,
vajon ez a késői kaland nekem megérte-e,
azt felelném, noha bánom, hogy így esett,
de mindezek ellenére igen,
százszor, ezerszer is megérte.
Semmit nem bánok.

Örülök, hogy léted édes ízét
még egyszer s utoljára
megkóstolhattam.
És talán még az is megeshet,
hogy álmomban hozzám újra eljössz,
miért ne?
Gyere, jöhetsz,
ennek semmi akadálya sincsen,
ablakom most is, mint akkor, nyitva áll!

Kérlek hát, siess, ne késlekedj,
már nem sokáig élek,
de még várlak epedve,
színes szárnyú pillangó,
te
szeretett, megkésett,
áldott, édes-bús
SZERELEM!

Hozzászólások (4 darab)