A legszebb virág is...

Antal Izsó

A legszebb virág számára is,
még ha sokáig szépen virít is,
egyszer eljő az idő,
a vég, mikor elhervad.
Színei elhalványodnak.
Szirmai összeasznak.
Végül szárukról lehullanak.
Egy ideig még becsületből megtartják,
de végül mégis kidobják.
Díszként már nem szolgálhat,
szemét lesz belőle
s végzi rövid életét szeméttartóban.
Senki ember nem sír utána.
Egyedül a szomorkás bús őszi eső
az, ki megkönnyezi, mikor megöntözi
s szánja is szomorú sorsát.

Hidd el, barátom, te sem vagy kivétel.
Hasonló sors vár rád, akár kéred, akár nem.
Egy szép nap a vég téged is itt elér,
s te is, bevégzed, majd mint a virág,
s találod magad kiterítve egy tálcán,
hamvasztókemence rémséges mélyében,
pusztító tűz karjainak vad ölelésében.
S lesz majd a tűz izzó hősége,
ki végül elemészt.
S marad belőled szürke hamu s pernye,
néhány maroknyi mindössze.
S ha szerencséd van,
hamvaid egy része kerül urnába,
elhelyezve a temetőben,
kolumbáriumban,
és maradsz ott hamvedred mélyén,
örökön örökké bezárva.