Akit szeret az Isten

Magdus Melinda

Magdus Melinda: Akit szeret az Isten című novella illusztrációja a Múzsák Könyvtárában

Forrás: Saját fotó

A kertben csupaszon meredeztek a gyümölcsfák ágai az ég felé. A novemberi fagyos estén vékony hólepel fedte be a kupacokba összehúzott faleveleket. A régi ablakkeret repedésein beszökött a hűvös szél, és ütemesen táncoltatta a függönyöket. Hiába volt a diófából készült spaletta bezárva, az orkánerejű szél erejét mégsem tudta csillapítani.

Fürdéshez készülődött a kis család. Mindenki otthon volt. Apuka nemrég ért haza a munkából, boldogan várta őt három gyermeke és takaros kis felesége. A sparhelten már gőzölgött a fürdővíz. A két nagyobb testvér, Riti és Ildi viháncolva várta, hogy ők is sorra kerüljenek. Végre kezdődhetett az este legjobb része. Először a legkisebb gyermek pancsolhatott a habos kádban, aztán jöhettek a többiek. A legvégén pedig a szülők tisztálkodtak meg a már nem éppen tiszta vízben.

Grétike szőke hajú, hullámos fürtű, aranyos kislány volt, a család harmadik gyermeke. Nemrég töltötte be az egy esztendőt. Érkezésekor fiút vártak szülei, de ő meglepetésként kislányként bújt elő. Ennek ellenére nagyon szerették, ezernyi mosolyt csalt hozzátartozói arcára. Amint kis testével megérezte a kellemes fürdővizet, azonnal elkezdett játszani csipogó sárga kacsájával. Elbújtatta a habok között, közben összenyomta a játék testét, és hangosan kacagott, amikor az csipogni kezdett. A fürdés végeztével alig lehetett kiudvarolni a kádból. Amikor már mindhárom gyermek tiszta lett, önfeledt játszadozásba kezdtek a négyszemélyes családi ágyon. Vidáman kacagtak, ahogy a torkukon kifért, élvezték az esti hancúrozást. Aztán hirtelen egy nagy koppanásra lettek figyelmesek, és dermedt csend lett. Halálos csend. Grétike a szoba padlóján feküdt, a nagy rajcsúrozásban véletlenül lepottyant az ágyról. Anyja éppen pizsamáját vette magára, amikor ez történt. Gyorsan felkapta a földről a gyermeket, és az ágyra fektette. A csöppség két kezét széttárta, majd a mellkasához visszahajtotta őket, és ezt ismételgette gyorsan egymás után, közben a szájába fújta a levegőt.

Hosszú percek teltek el így, de Grétike csak nem akart feléledni, pici teste egyre szürkébbé vált. Csukott szeme, elernyedt kis teste rémületbe ejtette nővéreit és apját is. Miközben anyjuk az újraélesztéssel küzdött lánya életéért, a két bakfis hangos sírásban tört ki. Apjuk dermedten állt az ágy mellett, szeméből a félelem könnyei gördültek végig az arcán.

Ildi, a másodszülött lányka, már felső tagozatba járt, ötödik osztályos volt. Nagymamája óvodás korában megtanította őt és testvérét imádkozni. Ildi nem szerette hallgatni az imákat, a bibliai történeteket meg egyenesen utálta. Sokszor gondolta magában, hogy mennyit halandzsáznak össze-vissza az öreg emberek. Nővére, Riti a húgával ellentétben tágra nyílt szemekkel hallgatta a Jézusról szóló történeteket, és ültette el magában a hit apró kis magvacskáit.

Amikor már egyre reménytelenebbnek látszott a helyzet, Ildi végső kétségbeesésében hangosan elkezdett könyörögni:

– Isten, ha vagy fenn az égben, akkor mentsd meg a testvéremet a haláltól! Ha nem hal meg, akkor elhiszem, hogy létezel!

Hosszú percek teltek el síri csendben, amikor Grétike végre elkezdte nyitogatni a szemét. Lassan, de biztosan visszatért belé az élet. Édesanyja ölébe vette, csókolgatta, ölelgette, nem akarta elengedni.

Ildi élete ettől a pillanattól gyökeresen megváltozott. Az isteni csoda megtörtént. A szerető Isten bebizonyította számára is létezését. Azóta nincs a Földön olyan ember, aki eltéríthetné attól a nézetétől, hogy Isten létezik, és előtte minden ember kedves. Senkit sem hagy magára a bajban. Még azt sem, aki kételkedik benne.

Hozzászólások (3 darab)

Kurucz Árpád (2026.01.30. 10:12)

Kedves Melinda!
Szívmelengető, megható történetet írtál! Szívből gratulálok! 🙂
Üdv, Árpi

Magdus Melinda (2026.01.29. 14:17)

Köszönöm szépen kedves Kata!

Márkus Katalin/Kata/ (2026.01.29. 13:48)

Gratulálok megható történetedhez.

Jelentkezz be, hogy hozzászólhass a novellához!

További hasonló novellák az Élet témából:
2026-04-16 07:34 Garami Nelli: LILA ORGONA
2025-11-25 04:05 Tasi83: KILÉPÉS ÉLESBEN
2026-01-24 00:50 A.K. András.: A feketelistás
2025-12-04 08:48 Garami Nelli: Petike ceruzái