A Hold virága

Egykor az idők hajnalán,
mikor még kicsi volt a világ,
egy ajándékot nyújtott a Nap,
tündérvirágot adott a Holdnak.

Ez volt minden idők első szerelme,
mely a világ összes szegletét elérte.
S a Hold oly féltve őrizte,
mint a múlt a tegnapot.
Ahogy a jelen a pillanatot, úgy ölelte.

Mert az eredő szeretettől kapta.
És e virág volt a szépség netovábbja.
A legszebb pirkadattündér alkotta,
mikor szárnyának fényéből létrehozta.

De megtört a tiszta fény áramlása,
s ezzel eljött a szeretet változása.
Jó ideje éltek már törtfény-szívűek,
kik eddig a Földön hagyták léptüket.

Rátették kezüket az erdőre, mezőre,
medvék téli álmára, a tengerre.
De kiszemelték maguknak az eget,
s rögvest kifeszítették a tenyerüket.

Most markukban tartják Nílát,
a legszebb szerelem virágát.
A Földön elkezdett kopni a fény,
nagy erővel kúszott közéjük a sötét.

Egyre több törtfényű született,
s a világ egyre hidegebb is lett.
Csak Níla nem adta fel a küzdelmet.
Éjjel-nappal suttog: „egy lépéssel közelebb…”

„Együtt… együtt…” ott volt a levegőben.
De a zajban nem éri el a füleket.
Telt az idő, s egyre fakóbb lett minden,
lassan széthullik az, miben egykor hittek.

De tovább száll kitartóan a lehelet:
„Együtt.” - míg elér egy bátor szívet.
– Együtt sikerülhet! – kiáltja a fiú.
– Összefogunk! A sötétből ez a kiút.

Níla szirma reménytől lágyan remeg:
– Emberek! Minden ott van bennetek!
Az idő óriástól kölcsönzött léptekkel jár,
mire végre meghallják a kisfelnőtt hangját.

S egymásban a tiszta fényt megerősítik,
a világok közötti hidat szeretetből építik.
Mert a valódi fény nem fentről érkezik,
két ember egymás felé lép – így születik.

A kék-lila égszövetében egy út nyílik,
Níla egy szirmot hátrahagyva hazasíklik.
S mikor rózsás köd öleli az ösvényt,
behúzza a sötétség előtt a függönyét.

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás.