Téltündér

Forrás: Pinterest.com

Völgy ölében, őzek között,
tarka erdő tölgyei fölött,
hol magasban, hol avarban,
ősztündér játszik hangosan.

De szomorú lesz a tündérke,
eszébe jut: lassan aludnia kéne.
Hegedülni készül már a téltündér,
hogy álmába ringassa az erdejét.

„Ne zenélj még” – kéri kedvesen,
ám a nővér nemet int hevesen.
Így tettre készteti elszántsága,
elopja a tél dalát huncutsággal.

Tovább játszhat az ősztündér,
nem hegedülhet álmot a nővér.
Szalad szarvashoz, száll a fához,
rohan mókushoz, siet a rókához.

De senki nem mókázik most vele.
Álmos az otthona már jó ideje.
Szomorúan szomjazik az ős föld.
A körforgás szelleme megtört.

Kimerült erdejének teste és lelke,
meleg a levegő, párás az este.
Felkapja a hegedűt a kis elcsenő,
keresi fűben, kutatja ezüstfenyőn,

de az apró télhozót sehol se leli.
Szárnya feladná, de nem teheti,
súlyos szívét a lelke még cipeli.
Remélve testvérét még ölelheti.

Egy kéklő fény csillan fel előtte,
repül-repül erejét megfeszítve.
Végre öleli, ahogy elképzelte.
Sajnáló szívhangját ismételte.

Szállingozni kezd a fehér hó,
kúszik a hideg, befagy a tó.
Fűszálon lassan csillog a dér.
A téltündér havas tájba zenél.

A hűvös csorog a hegyoldalról.
Ezüst fény érkezik a teliholdról.
A völgy bölcső elszenderedett,
a tél takaró mindent befedett.

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás.